1. ByeAlex és a Slepp - Bocsánat
2. Kormorán - Ha még jönnek álmok
3. Beatrice - 8 óra munka 03:08 [2013]
Bemutatás:
A QSS egy magyar punkzenekar volt, amely 1981-ben
alakult Budapesten.
Pályafutásuk alatt többször feloszlottak, majd újraindultak.
Először mindjárt az 1984-ben megjelent első demófelvétel
után, amikor a katonasághoz való behívásuk miatt voltak
kénytelenek feloszlani. Akkor még viszonylag hamar, már
1986-ban újraindultak. 2015-től több dalt is rögzítettek. 2019-ben megjelent lemezük címe: Jogában áll hallgatni!
A korai időkben csak műsoros kazettákon (MC) jelentek
meg az anyagaik a Ragály Distribution címke alatt, azután
egy a Hisztéria együttessel közösen kiadott CD jött ki (2009).
A felállás 1981-től:
Tóth Zoltán (Totya)
Vojtkó Dezső
Mózsik Imre
Papp Gyuri (György)
Bajtai Zoltán (Barangó)
Jelenlegi tagok:
Tóth Zoltán (Totya)
Veszelszki Norbert (vessy)
Kereszty Dániel (Keró)
Keresztes Richárd (Kis golyó)

Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2009-01-10 14:57:51
Véleménye a(z) "QSS" előadóról:
legeslegeslegjobb. főleg a kézigránát és a propaganda
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-06 13:21:16
Véleménye a(z) "QSS" előadóról:
Nagyon jó!!!
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-26 20:14:29
Véleménye a(z) "QSS" előadóról:
legjobb