Turán

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 8462 alkalommal

Bemutatás:

Nemzeti rock 'n rollt játszó zalaegerszegi zenekar.

Biográfia:

A Turán zenekar ötlete 2004 februárjában fogalmazódott meg két régi cimbora Vörös Sándor és Kocza Balázs között. Az alkalmi zenekarhoz csatlakozott Tóth Csaba(Louie), Rideg Márton és Borsos Gyula. Egy pár sikeres próba után kiderült, hogy a 2004 nyarára tervezett első koncert elmarad. Így a próbák is egyre inkább elmaradtak. A nyár végére Rideg Márton és Borsos Gyula úgy döntött, hogy a másik zenekarára koncentrál. Így a három megmaradt tag úgy döntött, hogy megpróbálja megalakítani Zalaegerszeg első nemzeti rock zenekarát. Megkezdik a próbákat, a két új tag is csatlakozott, Kása Gergely (zongora) és Marton Viktor (dob). De ez a felállás sem tűnt tartósnak, mivel Viktor a tanulmányaira hivatkozva elhagyta a bandát. Dobos nélkül maradva Kása Gergő elszántan gyakorolni kezdett és kőkemény dobleckéket vett. (2005) A Turán zenekar az év első felében lázasan készült első koncertjére. Az első fellépés helyszíne a zalaegerszegi Menhely Rock Klub volt, 2005.03.05.-én a Parázsló Hamvak zenekarral. Az akkori felállás: Kocza Balázs -Ének Vörös Sándor -Gitár Toth Csaba - Basszusgitár Kása Gergő -Dob Az év további részében eljutott Körmendre és Tatabányára is. (2006) Az év elején, Sárváron járt, majd áprilisban Zalaegerszegen 700 ember előtt zenélt a Kárpátia előzenekaraként. Ezen nyáron, Sümegen és Kistolmácson és Zalaegerszegen játszott. Október 13.-án a Turán zenekar történetének egyik legemlékezetesebb koncertje volt! A Nagykanizsai Fő téren egyedüli zenekarként 300 ember előtt játszott. Az év végén elkészült az első demo felvétel Zalaegerszegen! Az „Üzenet haza” és a „Trianon átka” című dalt rögzitették. (2007) Február 24.-én Répcelakon a Romantikus Erőszak zenekar vendégeként zenélt. A koncert után sajnos a zenekartagok között komoly viták alakultak ki. Ennek eredményeként ezen felállásban utoljára március 10.-én a zenekar 2 éves születésnapján lépet fel Zalaegerszegen a Magozott Cseresznyével. A tavasz során számtalan beszélgetés eredményeként a folytatás mellett döntött a zenekar. Új tagok csatlakoztak: Szabó Szilveszter (Basszusgitár) és Gyenese Balázs (dob). Két új taggal fantasztikus hangulatú koncertet adtak az Egészséges Fejbőr vendégeként a zalaegerszegi Grabowsky Clubban. Kása Gergő a tanulmányaira hivatkozva elhagyta a bandát és helyette Horváth Tivadar (zongora) csatlakozott. Az Ősz során sikeres koncerteket adtak Zalaegerszegen, Kaposváron, és Budapesten. (2008) Az év elején a Romeó Vérzik előzenekaraként adott koncertet Zalaegerszegen, ahol elbúcsúzott a közönségtől Horváth Tivadar. Februárban a megmaradt négy tag között egy nagyobb konfliktus alakult ki. Vörös Sándor a zenekar alapító tagja és a banda többi tagja között lévő viták eredményeként a két fél megvált egymástól. A megmaradt tagok egy új gitáros keresésébe fogtak és hamar ráleltek egy borzasztó tehetséges gitárosra Szanati Szabolcsra. A Turán zenekar felállása: Kocza Balázs-Ének Gyenese Balázs -Dob Szabó Szilveszter - Bass Szanati Szabolcs - Gitár Május és június az első nagylemez felvételével ment el. Hosszas kitartó munkát Hanisch András segítette. A 12 dalt tartalmazó korong 2008 június 28.-án Zalaegerszegen jelent meg. Aznap este egy felejthetetlen teltházas buli volt a Club Grabowskyban, ahol az Egészséges Fejbőr vendégeként léptünk fel. A nyár nagy része pihenéssel és munkával telt, de az Őszt a lemez szélesebb körű bemutatásával telt el. Zalalövő Győr, Budapest, Körmend, Répcelak, Sopron is a koncerthelyszínek között szerepelt. (2009) Továbbra is folyik a koncertezés és az Üzenet Haza lemez bemutatását. Ídő közben Vörös Sándor a háttérből segíti a zenekart. Agusztusban végre eljutottunk álmaink koncerthelyszínére, méghozzá a Magyar Szigetre. Ennek a helyszínnek a jelentőségét annak, aki ismeri nem kell bemutatni. Elmondhatjuk, hogy egy álom vállt valóra. (2010) Az év során számtalan jo hangulatú koncertet adtunk pl.Budapesten a rocktogonban vagy Tapolcán. Az utobbi helyszínre az év során több ször is eljutottunk és mindig fantasztikus bulik voltak. A zenekarhoz csatlakozott a Vádló Bitófák korábbi énekesnője Szalai Éva Júniusban elkészült a zenekar történetét bemutató DVD! A film készitöi: Tóth Sándor, Jóna István és Kocza Balázs. Az ösz során számtalan jó bulit sikerült összehozni.Felléptünk Budapesten, Tapolcán, Péren, Keszthelyen és persze Zalaegerszegen! (2011) Az év elején Szabó Szilvesztert a korábbi dobos Marton Victor váltotta basszusgitár poszton. A zenekar sok sikeres koncerttel a háta mögött úgy dönöttt, bevonul a studióba, ahol elkezdik felvenni a 2. nagylemezüket. Az album 2011. 06.04.-én jelent meg. A banda aznap felethetetlen koncertet adott zalaegerszegen a Club Grabowskyba. A nyáron több fesztiválon is szerepelt. De az ösz egy ujabb tagcserét hozott.A zenekar uj basszusgitárosa Böhl Zalán lett. (2012) Az új esztendö sajnos ujab tagcserével kezdődött. Böhl Zalán helyett Böröcz Gábor lett a zenekar basszusgitárosa. Első koncertje Sopronba volt ahol a Romantikus Eröszakkal, az Rpgvel és a Titkolt Ellenállással lépett fel. Fellépett a II. Csobánc nemzeti rockfesztiválon, az I. Pálinka és Mangalica fesztiválon is. Az utóbbin közel 2000 ember előtt játszot a zenekar.

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább