Ponikló Imre

Zenei irányzat: Alternatív
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 12759 alkalommal

Bemutatás:

Pónikló Imre egy érett rocksztár, öltözködésében és stílusában is ez a visszatekintő, már-már nosztalgikusan generálisnak titulálható érettség mutatkozik meg. Az underground és a mainstream határvonalán egyensúlyozó zenekara, az Amber Smith nem az utóbbi évek indie-lázából sarjadt ki, hanem valamikor az ezredforduló táján alakult meg.


Forrás: SZUB kultúrális magazin

Biográfia:

Poniklo Imre (Budapest, 1974) dalszerző, énekes, az Amber Smith frontembere.
Pályafutását a Fanzine nevű kísérletező indie együttesben kezdte. Feloszlásuk után alapította meg az Amber Smitht, amelynek mai napig frontembere. Az Amber Smithszel eddig három nagylemezt, valamint számos kislemezt és EP-t jelentetett meg.
Társszerzője és előadója Yonderboi 2005-ös visszatérő kislemezének, a Were You Thinking of Me?-nek (2006-2007 során pedig koncertzenekarának, a Kings of Oblivionnak alkalmi tagja is).
Alapítója és dalszerző/gitárosa a már nem létező Raina poszt-rock instrumentális formációnak.
Poniklo 2009 szeptemberében jelentette meg első, cím nélküli szólólemezét. Az anyagon az Amber Smith-es Bátor Bence basszusgitáron pedig Michael Kentish (The Random Chocolates) játszik. A lemezt bevezető klip/kislemez, az " Éjjel" sikeres rádiós és tévés sláger volt 2010 során, majd 2010 nyarán a The Moog zenekar frontemberével, Szabó Tamással közösen jelentett meg dalt "Grace" címmel.

Albumok:

Ponikló Imre Poniklo

Poniklo

2009

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Robotmaci Hozzászólás ideje: 2009-12-01 20:44:34

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-01 19:57:47

Véleménye a(z) "Ponikló Imre" előadóról:

Én köszönöm az MR2-nek hogy rátaláltam a számra,mert borzasztóan tetszik,nagyon jó!

hammerjoe Hozzászólás ideje: 2009-11-26 01:06:28

Utolsó bejelentkezés:
2016-03-02 14:19:32

Véleménye a(z) "Ponikló Imre" előadóról:

Szerintem ez egy roppant igényes, jó fajsúlyú zene! Nem is kell ide több egy basszus-, szóló gitárnál, és egy dobnál!Érezhetően tartalmas, örülök, hogy rátaláltam a neten, és bizony áldozni fogok rá, hogy megvegyem eredetiben! Ez az ember ennyi támogatást NAGYON MEGÉR!! Hajrá druszám!!!!!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább