Happy Gang

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 49530 alkalommal

Bemutatás:

A Happy Gang egy magyar könnyűzenei fiúbanda. Legismertebb slágereik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez.

Biográfia:

Mohaman, 1993-ban volt osztálytársaival, Coryval és Vitaminnal alapította meg az együttest. Nevük Bors Jenő, az EMI-Quint egykori ügyvezető igazgatója ötletéből született. 1994-ben megjelent első albumuk Zimme-zumm címmel. A második album a Boojaka, 1995-ben jelent meg. Első slágerük a Boomshaka volt, amit a lírai Kérek egy kulcsot a szívedhez követett. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997. április 26-án felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik albumuk a Freestyle. 1999 végétől az együttes nem aktív, ám 2011-ben újra elkezdték a munkát.

Mohaman 2000. elején szólókarrierbe kezdett, kiadta a Funky című számához készült maxilemezt és a hozzá készült videoklipet. Majd megalapította a Magnet Records lemezkiadó céget.

Cory elkészítette a Bázis című televíziós műsor betétdalát, és 2002 szeptemberében jelentette meg első szólólemezét. Feldolgozta a Jóbarátok című filmsorozat betétdalát (Rembrants: I'll Be There For You).

Cory 2009-ben alapította meg az Underzen zenekart, amellyel többek közt a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben szerepelt; valamint a TNT 2011. évi koncertjének előzenekaraként tűnt fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Forrás: Wikipédia

Albumok:

Happy Gang Zimme-zumm

Zimme-zumm

1994

Happy Gang Boojaka

Boojaka

1995

Happy Gang Dauer

Dauer

1996

Happy Gang Free Style

Free Style

1997

Happy Gang Te+én

Te+én

1998

Happy Gang Best of

Best of

1999

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

b.balu09 Hozzászólás ideje: 2009-07-14 20:57:22

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-25 20:45:27

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

imádom ezt a számot:Dhaverom c.s. videojának a föcimzenéje

potyesz Hozzászólás ideje: 2009-02-21 21:14:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-27 20:47:10

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

Moncsa16 egyetértek veled ! Szerintem is nagyon jó, nem egyszer énekeltem ezt mér egy buli után hazafelé :)

Moncsa16 Hozzászólás ideje: 2009-01-28 20:54:33

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-27 02:31:58

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

Sziasztok! Még mindig ez az egyik kedvenc magyar számom,pedig nem mai,1995-1996-ban volt nagy sláger,de fiatalka voltam!Fantasztikus,és úgy tudom,ez volt a legnagyobb sikerük,nem véletlen! Köszi fiúk! Üdv.mindenkinek:Moncsa

gyaraki ferencne Hozzászólás ideje: 2007-07-25 23:41:50

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

Nagyon kedveltem a fiúkat, kár, hogy szétmentek. kérésem lenne: Fiatal szerelem c. dalt és borítóját, ha tudnátok megszerezni. Sajnos elkallódott, pedig személyesen tõlük kaptam. Martici

neojácska Hozzászólás ideje: 2007-02-26 02:19:52

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-23 20:40:51

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

Imádtam a fiuknak ezt a dalát... :)

dumimacy Hozzászólás ideje: 2006-12-11 18:28:24

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

éppen most javítottam bele,csak még nem jelent meg...

dumimacy Hozzászólás ideje: 2006-12-11 18:27:08

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Happy Gang" előadóról:

nagyon jó ez a dal én nagyon szeretem! olyan kedves és ünnepéjes! :-)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább