Petruska

Zenei irányzat: indie-folk
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 29345 alkalommal

Bemutatás:

Petruska András, az indie-folk műfaj hazai képviselője, 2014-ben adta ki első, Metropolita című nagylemezét. Az album a budapesti 4-es metró állomásait követve ad egy zenei képeslapot a városról. A dalok alapvető hangulatát a magyar népzene és a különlegesen virtuóz fingerstyle gitártechnika ötvözete határozza meg, de a hagyományos kultúra mellett megjelenik a korai XX. századi mulatókat megidéző sanzon is.

„Az év eddigi legnagyobb meglepetése a hazai mezőnyben a Metropolita, mert úgy szól nekünk, hogy a minőségét tekintve akárhol szólhatna" – PestiEst

Biográfia:

András koncertjei az egyedi játéktechnika, a szakmai virtuozitás, a határtalan fantázia, és a humor ötvözetei. Ennek az összetettségnek köszönhetően olyan, mintha egy soktagú zenekar muzsikálna, míg valójában egyedül András áll a színpadon és amit használ az csupán a gitárja és önmaga.

2010-ben indult szóló pályafutása során, az eddigi több mint 500 klub- és fesztivál koncert mellett, megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, előadott a TEDxYouth@Budapest konferencián, szerepelt az MR2 Akusztik műsorban, rendszeresen fellép olyan hazai és nemzetközi fesztiválokon, mint a VOLT, a Sziget, a Művészetek Völgye vagy a frankfurti MusikMesse, sőt Tommy Emmanuel budapesti, Művészetek Palotájában tartott koncertjén is közreműködött.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább