Nagy Gaby

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 14569 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

énekes, előadóművész, énektanár

Biográfia:

Szülei ismert zenészek. Édesanyja: Csuka Mónika, édesapja: Nagy Feró, - akik két éves korában elváltak. Gabyt édesanyja nevelte, Feró hétvégi apuka volt. Gyermekkora óta fontos szerepet játszik a zene az életében. Első énekóráit édesanyjától kapta, de a neves hangképző-énektanár Kovács Magda óráit is lelkesen látogatta. 16 évesen már önálló produkciói voltak, később két tánoslánnyal lépett fel. Énekelt duettet Erox Martini-vel is. A Prognózisban (Vörös Isván zenekarában) Szalóki Anettel vokálozott. A Story Party Band és Broadway Band zenekarokban már nem "csak" vokalista, hanem a háttérből előlépve - frontemberként mutatkozott be. Saját zenekara a Nagy Gaby Band, ahol férje Nagy László dobol. Mint a Nagy Gaby Énekstúdió alapítója és vezetője, aktív énektanár is, aki az új tehetségek gondozásával, segítésével is foglalkozik. Énekiskolájába 6 éves kortól - felső korhatár nélkül várja a növendékeket, akiknek rendszeresen fellépést, bemutatkozási lehetőségeket biztosítanak.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább