Mérai Kata és a JAJQ

Zenei irányzat: Jazz
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 8337 alkalommal

Bemutatás:

Mérai Kata, a Barátok közt Illés Júliája és a JAJQ (Juhász Attila Jazz Quartet - Juhász Attila – zongora, próza; Rieger Attila – gitárok; Radics József – bőgő, próza; Cseh Balázs – dob, ütőhangszerek) együttes közös formációja.
2012-ben megjelent Montázs című albumuk híres magyar dalok feldolgozásait tartalmazza.

Biográfia:

Mérai Katalin (Mezőtúr, 1972. július 18. –) magyar film és színpadi színésznő, színházi rendező, író, a Barátok közt című napi sorozat egyik főszereplője.
1990-1991-ben a Madách Színház munkatársa volt. 1991-1992 között a Vígszínházban szerepelt, mint táncos. 1992-ben a Budapesti Kamara Színházban gyakorlatos színész. 1992-1999 között 7 évig a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1999 óta szabadúszó, 2001 óta él boldog párkapcsolatban operaénekes kedvesével. A színésznő 2006 decembere óta szerepel a Barátok közt sorozatban, a nézők pedig 2007 februárjában láthatták először a képernyőn. Első gyermeke 2008. októberében született meg.
Filmes karrierje az 1990-es évek elején indult be, majd a a Kisváros című sorozat 2001. évében tűnt fel. 2002-ben a megújult józsefvárosi Mátyás tér átadó ünnepségén ő énekelt.
2011-ben Mérai Kata és a Juhász Attila Jazz Quartett Montázs címmel debütáló zenei albuma jelent meg.

Tagok:

Albumok:

Mérai Kata és a JAJQ Montázs

Montázs

2011

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább