Franatic

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 8435 alkalommal

Bemutatás:

A Banda hivatalosan 2005. április 22-én alakult a szeghalmi majális előtt egy héttel ahol debütálhatott az akkor még igencsak szárnyait próbálgató zenekar.

Biográfia:

Az együttes három taggal indult: Papp Norbert dobos, Ambrus Nándor basszusgitáros és Dányi István gitáros.
Hamarosan találtak egy énekest is, Barkóczi Sándor személyében és összeállt a csapat.Az idő múlása, a srácok tudásának fejlődése és a zenekar stílusának változása miatt szükségessé vált egy billentyűs és egy második gitáros is, így egy néhány hónap eltelte után bővült a társaság.
A billentyűs hangszernél Barkóczi Dóra foglalta el helyét a Franaticben, míg a ritmus gitáros Nagy István lett.
2006 nyarán elkészült elso Demo felvételük Sánta Tamás közreműködésével, melyre feldolgozásokon kívül egy saját szám is felkerült.
De ahogy minden jóban van valami rossz is, a 2007-es évben meglehetősen sok problémát kellett a zenekarnak leküzdenie. A zenészek a gimnáziumi évek után az egyetem nehézségeibe csöppentek és ez kihatott a banda életére is. Koncertek közt hónapok teltek el és olykor egy-egy próba sikeres összehozása is ritkaság számba ment.
Ebben az évben ritmusgitárosuk elhagyta a zenekart kinek helyére a sokoldalúan tehetséges Fábián Viktor került aki új erőt adott a zenekarnak. A koncerten elhangzó dalok listája teljesen megújult ezzel egy még hangulatosabb és szerethetőbb zenekarrá vált a Franatic. De mivel minden banda a saját slágereivel lett ismert és elismert, így elkezdődtek a saját számok megírása is.
2008 nyár. Addig nem tapasztalt méretű "csapás" érte a zenekart. A Barkóczi testvérek úgy döntöttek, hogy megköszönik az együtt eltöltött éveket és letették a hangszert és mikrofont a Franatic részéről.
Újra lecsöndesedett az addigra oly megszokott zsongás. Ismét hónapok teltek el úgy, hogy énekhang nélkül zajlottak a próbák.
2009-ben szinte a semmiből felbukkant egy hang, akit Tóth Attilának hívtak. Vele újra teljes lett a kép, elkezdődtek a próbák, és szinte még be sem melegedtek a csövek, máris koncertek szerveződtek, új lángra kapott a Franatic.
Néhány hónap elteltével viszont ismét változott a zenekar képe.
Immáron Fábián Viktor is az egyetemi életbe csöppenve már nem tudta a zenekart is vállalni kellő intenzitással így helyét átmenetileg Földi Jánosnak adta át aki a zenekar egy már régi jó barátja aki korábban több koncerten is kisegítette a srácokat.
2011 június. Ismét összeállt a kép, a Franatic gitárosa Kovácsovics Máté lett, aki egy nagyszerű gitáros és már más zenekarokban is kiválóan teljesített, immáron a Franatic zenekar oszlopos tagja.
 
Elkészült az újabb demo felvétel 5db a tőlük már jól megszokott blues-rock nótával, köztük 3 saját dal! A lemez megvásárolható a zenekar tagjaitól, igényetek jelezhetitek a más jól ismert módokon.

Forrás: Hivatalos oldal

Tagok:

Franatic dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább