Progtyca

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2509 alkalommal

Bemutatás:

A progresszív metált, rockot játszó zenekar Zakar Viktor (dob) és Barkóczi Bence (lead guitar) ötlete volt 2010 tavaszán. Nyáron egy régi jó barátunk, Fehér Csaba (bass) csatlakozott a zenekarhoz. A trió szeptemberben kezdett el próbálni. 2011 Január elején csatlakozott a már elég jól összejátszott csapathoz Juhász Ádám (guitar). Ebben az időszakban még főként feldolgozásokat játszottunk. Májusban csatlakozott a zenekarhoz Zoller Márton ének poszton. Ezzel megtört az instrumentális vonal és elkezdtünk énekes dalokat írni. Az éppen ekkor kezdődő Miskolci Egyetemi Napokon fellépési lehetőséget kaptunk, amit sikeresen ki is használtunk. Innentől fogva íródtak a dalok egészen addig amíg 2012.január.28-án szerzői kiadásban kiadtuk az első lemezünket segíts látni címmel egy nagyon jó hangulatú lemezbemutató koncert kíséretében. A korong 11 dalt tartalmaz és ezek mindegyikét ingyenesen le lehet tölteni a honlapunkról a www.progtyca.com-ról valamint a zenekar facebook oldaláról (www.facebook.com/progtyca) Természetesen szilárd formában is kapható a lemez zenekar tagjainál. A zenénkben próbáljuk vegyíteni a dallamos témákat a súlyos metal riffekkel és a progresszív zenére jellemző stílusjegyekkel. A mostani koncertünkön az album néhány dalát fogjuk előadni a közönségnek.

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább