1. ByeAlex és a Slepp - Bocsánat
2. Kormorán - Ha még jönnek álmok
3. Beatrice - 8 óra munka 03:08 [2013]
Mongoose
Bemutatás:
Biográfia:
Az első próbákon inkább feldolgozások mentek, mint; Down, Kyuss, hogy az akkor még zeneileg egymástól idegen arcok közös kedvencekkel azonos hullámhosszra kerüljenek. Az alap felállással csak néhány hónapig működött a zenekar, becsúszott egy tagcsere. Az énekes poszton Kova helyett Bogyó lett az arc a mikrofon mögött.
Új hanggal és új lendülettel átvették a régi témákat, egybegyúrták a riffeket és szép lassan megszületett az első kislemez anyaga amit 2012 júliusában rögzítettek is Mosonmagyaróváron Takács Andris pincéjében. Forgalomba, terjesztésre nem került, de promóciós célra tökéletesnek bizonyult. (A lemezből utólag 50 darab készült kézzel számozva szintén promóciós célra. Rádiók, szervezők, etc…) Eközben a Mongooze letolt pár szabadtéri és néhány klubos koncertet, amelyeknek 100%-ig pozitív fogadtatása volt a közönség részéről.
2013-ra a felállás két tagcsere után szilárdult meg és hozott új lendületet a zenekarba. Jelenleg készülnek az új dalok, hogy a Mongooze tavaszi-nyári koncertszezonjára még tökösebben, még keményebben tolja az arcokba a rock and roll-t.
Tagok:
Albumok:
2012
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!