HegyiTibi

Zenei irányzat: hiphop
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 3439 alkalommal

Bemutatás:

Fiatal feltörekvő magyar tehetség, akinek az őszinteség az image-e. Tartalmas, és stílusos zenékkel megjelent első nagylemeze: "Végtelen Tenger LP" névvel.

Biográfia:

A nevem HegyiTibi. 1991-ben születtem, így koromból adódóan már egész fiatalon hallhattam a hiphop műfaj, több ma is ismert magyar képviselőjének zenéjét, akik már akkor egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. Hamar megtetszett ez a stílus, mert a költészet és a zene világának oly mértékű ötvözete, mely az önkifejezés egy igazán figyelemfelkeltő formája lehet, nekem pedig pont erre volt szükségem. Szándékosan nem szeretnék senkit név szerint megemlíteni, de elmondhatom, hogy számos hazai előadó, és formáció művészete belopta magát a szívembe, és dalaik engem is megihlettek.

2004-ben, amikor 13 éves voltam, elkezdtem dalszövegeket írni. Ahogy teltek az évek, az élettapasztalataim gyarapodtak, a szövegeim egyre mélyebb tartalmakat kaptak, és a kitartó gyakorolásnak köszönhetően formailag is egyre inkább megállták a helyüket. Egyre több pozitív visszajelzést, és bíztatást kaptam azoktól, akiknek megmutattam az alkotásaimat, és ez ösztönzött arra, hogy valódi célokat tűzzek ki magam elé.

2011-ben ismerkedtem meg MC Black barátommal, aki minőségi felvételek készítésére is alkalmas Home stúdiót rendezett be az otthonában, és már akkor sok korombeli tehetség járt hozzá rögzíteni zenéit. Segített nekem elkészíteni pár demó-t, melyek felkeltették a környezetemben élő emberek figyelmét, így egyre nagyobb támogatásra tettem szert, és végül a lehetőségek új távlatai nyíltak meg előttem.

2012-ben jelent meg első három számom, Leila közreműködésével, melyek az interneten, egy videó megosztó oldalon váltak elérhetővé a nyilvánosság számára, és ugyan a nézettség alapján nem hozták meg a várt sikert, de a „Lehetne szép is” című szám azonnal etalonná vált. Ezt követően pár közreműködés mellett, ugyan ebben az évben kezdtem közös munkába Zac Riegel zeneszerzővel, akinek ekkor még új volt a stílus, de tehetségének köszönhetően hamar ráérzett a dologra. Így vette kezdetét az „Aranylemez” LP készítése, melyről az óta 5 track látott napvilágot, de sajnos Zac magánéleti gondjai miatt a project félbe szakadt, és még jelenleg is szünetel.

2013 januárjában úgy döntöttem, hogy saját zenéket fogok készíteni. 4 hónap alatt megírtam egy 15 számos, 1 órás nagylemezt, mely a „Végtelen tenger” címet kapta, és bízom benne, hogy átütő sikert fog aratni.

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

HegyiTibi Hozzászólás ideje: 2013-05-30 19:45:12

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-31 12:50:29

Véleménye a(z) "HegyiTibi" előadóról:

Végtelen Tenger LP letöltése: -webhivatkozás moderálva-

HegyiTibi Hozzászólás ideje: 2013-05-30 09:15:08

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-31 12:50:29

Véleménye a(z) "HegyiTibi" előadóról:

Megjelent új lemezem, a Végtelen Tenger LP! Mindenkinek ajánlani tudom!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább