Galaxisok - Ellenszélben

Ellenszélben,
állandó zűrzavarban,
sűrű ködben,
haldokló városokban
élünk együtt,
hátunkon célkereszttel,
egymás nézve,
hogy vége lesz-e egyszer.

Az ő nyelvükön
álmodunk, gondolkodunk.
Utcáikon ugyanúgy otthon vagyunk,
mégis így van:
senki sem gyűlöl jobban,
mint a szomszéd
vagy bárki a sarki boltban.

Térkövekről feltűző napsütésben,
ránk épített betonszörnyek tövében
eltöprengünk: ha ez a büntetésünk,
miért nem rémlik,
mikor és mit követtünk el?

Nem számítunk részükről kegyelemre,
elfúj a szél nyugat felől keletre.
Aki ölni akar, ölni fog,
és büszke lesz rá, hogy bánthatott.

Útvesztőben,
szívünkben dallamokkal,
árral szemben úszunk a csillagokkal
szennyes folyók felkavart habjai közt.
Próbálkozunk
vagy végleg elsüllyedünk.

Díszlépésben,
erőltetett menetben
visznek minket
vissza az időben.
Mintha nem pont ők
tanítottak volna minket arra,
amit most lerombolna mind.

Nem számítunk részükről kegyelemre,
elfúj a szél nyugat felől keletre.
Aki ölni akar, ölni fog,
és büszke lesz rá, hogy bánthatott.

A szépségről álmodunk,
ha lemegy a nap,
de utunkba állnak
a betonfalak.