Nuclear V.G.

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 2543 alkalommal

Bemutatás:

A Nuclear együttest 1989-ben három gyerekkori barát ( Szántó Tamás Szocsó,Pintér Tamás Bika és Rutmayer Zoltán Gaga )alapította Jánossomorján. Később Gagát Istók László váltotta. Aztán 1990-ben feloszlottak.

20 év szünet után 2010-ben felvetődött, hogy egy buli erejéig ismét összeáll a csapat. Ez így is történt, de az egy buliból több alkalom lett.Több tagcserét követően és rövid stilus keresés után mostanra kialakult az együttes zenei irányvonala ami egyedisége folytán a Hanság Metál nevet viseli.Ez a stílus név a banda földrajzi elhelyezkedése miatt keletkezett.

2012-ben a zenekar neve mögé a V. G. rövidítés került,aminek jelentését sejtelmesen titkolják.

A zenekar először népszerű együttesek feldolgozásait játszotta,de mára többnyire már a saját technikás dalaik szólalnak meg a koncerteken.Hamar a rajongók kedvence lett az "Emlékezetkiesés " és a "Kard ki! Kard!" című dalok amelyek vérbeli kőkemény thrash metál nóták.

A közeljövő tervei között szerepel egy hanghordozó elkészítése(demo) valamint minél több koncerten kiszolgálni a lelkes rajongók táborát.

Nuclear V.G. dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább