Inner Din

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 3763 alkalommal

Bemutatás:

Egy hirtelen ötlettől vezérelve 2004 végén alakult hajdúböszörményi progresszív metál zenekar, ami bár rövid ideig tevékenykedett, még is két jelentős albummal gyarapította a metál zene palettáját.

Biográfia:

A No Smokin' Bandból két hónappal azelőtt távozott Gacsó Imre dobos és unokatesója Gacsó Attila énekes kerestek maguk köré zenészeket. Így esett a választás Nánási Sándor gitárosra és Szabó 'Lajoska' Sándor basszusgitárosra, akikkel Attila előzőleg együtt metálkodott a helyi
Paprikás csirke Nokedlivel nevű bandában. Ötödikként Bereczki Zoltán gitáros érkezett és ezzel egyben volt az Inner Din. A próbák és a dalok írása, gyorsított eljárásban folytak. Gyakorlatilag a tagok beköltöztek a próbahelyre. Egy hónapos próba után már koncertezte, fél év elteltével, 2005-ben kész az első "Demo" című CDjük. Majd nyáron meghívást kaptak a Sziget Fesztivál, Tálentum színpadára.
Közben foly az ország legjobb metál bandáinak keresése, melynek eredménye - az Inner Din bekerült az első 30-ba. Közben külföldi oldalakon is megjelent a zenekar méltatása, mely köszönhető a "The children shall learn" című szerzemény videójának is. 2006 a következő, "Just A Missed Breath" album felvételével kezdődött. A CD megjelenését nagy várakozás előzte meg, így nem csoda hogy a rajongók egyből rákattantak a friss és ezúttal is tömény anyagra. Bár a zenekart továbbra is érdeklődés kísérte, augusztus 13.-án egy nagy szabású koncerttel búcsúztak el színpadtól, hogy ki-ki más formációkkal térjen oda vissza.

Inner Din dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább