Szűcs Gabi

Zenei irányzat: Jazz
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 3163 alkalommal

Bemutatás:

Jazz-énekesnő, az egykori Cotton Club Singers énekegyüttes egyik alapítótagja.

Biográfia:

Szűcs Gabi Budapesten született, zenei előtanulmányait fúvós hangszereken kezdte, fuvolán, illetve oboán. Ám a Könyves Kálmán Gimnázium Irodalmi Színpada elcsábította a színház felé. A színjátszás iránti szerelme sodorta a Gór Nagy Mária színitanodába, ahol olyan mesterei voltak, mint Benedek Miklós. Az ott eltöltött évek megtanították a színpad iránti alázatra, és a művészetek sokszínűségére.

Mindeközben azonban megismerkedett a legendás Sík Olga énektanárnővel, aki az énekesei pálya felé terelte. A nála eltöltött évek meghatározóak voltak művészi felfogásában, zenei ízlésében.  Elvégezte az OSZK előadóművészi kurzusát, ének-előadóművész szakon. Itt alapozta meg zenei ízlését, és ezek az évek adták az alapot és az alkalmat, hogy társaival megalapítsa a ma már egyedülálló Cotton Club Singers Énekegyüttest.

A Cotton Club Singers együttes alapító tagjaként 14 évig a zenekar tagja volt. A zenekar fennállásának 14 éve alatt számos díjat nyertek, Az együttes tagjaként Szűcs Gabi is az év jazz zenekara kategóriában Emerton-díjas énekes lett, illetve számos nemzetközi fesztiválon méretődtek meg, Németországban, Angliában.
2007-ben kivált az énekegyüttesből. A váltás egy új zenei világ felfedezését, és művészi személyiségének kibontakoztatását jelenti, nem elfordulva azonban a jazz, a legnemesebb értelemben vett szórakoztató műfajtól.
Első, magyar nyelvű lemeze 2014-ben jelent meg Tűsarkú lépteim címmel, amin társszerzőként is közreműködött.

Forrás: szucsgabi.hu

Albumok:

Szűcs Gabi dalszövegek (2 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább