Yvel & Tristan

Zenei irányzat: Elektronikus
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 3086 alkalommal

Bemutatás:

Yvel & Tristan a magyar elektronikus színtér fontos szereplői. Amellett, hogy rendszeres fellépői az ország neves klubjainak több internetes rádióműsoruk is van, ahol a progresszív house stílust népszerűsítik.

Weboldal:

Biográfia:

Yvel & Tristan 2003-ban robbant be a köztudatba, melodikus, egyben energikus produkciójukkal hamar kivívták a szakma elismerését. Eredetileg átdolgozásokat készítettek, majd saját szerzeményeiket is megismerhette az ország. Nemzetközi hírnevüket a Foundation Records alapítójának, DJ Chriss-nek köszönhetik. A The Quasar frontembere elsőként látott bennük fantáziát.

A híres DJ felkérte őket, hogy készítsenek remixet a Together című dalhoz. A közös munka olyan jól sikerült, hogy a track meghódította Európa klubjait, valamint a legendás Kiss 100 című műsorban is lejátszották.

2004-ben Chriss bandájával elkészítették Pillow című slágerüket, ami már Nick Warren érdeklődését is felkeltette. A dal felkerült a Global Underground 028-Shanghai válogatásra, ezzel elindultak a külföldi hírnév felé. Európa egyik legnagyobb zenei rádiója, a Justmusic.FM, felkérte őket a Foundation Hours műsor vezetésére. 2005 és 2008 között a Proton Rádió Indigo című műsorát szerkesztették Snake Sedrickkel és Androval.

Első maxialbumuk 2007-ben jelent meg a Justmusic.FM gondozásában. A Nick Warren által fémjelzett második lemez után kiadták a 035 című albumot.

Legújabb EP-jük a Butane’s Little Helpers nevet kapta. A két DJ sikerének kulcsa egyedi hangzásukban rejlek. Világszínvonalú előadásuk maradandó élménnyel ajándékozza meg a közönséget.

Yvel & Tristan dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább