Faragó Judy István

Zenei irányzat: Instrumental
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 3264 alkalommal

Bemutatás:

Faragó István (Borota, 1944. november 20. – 2003. június 27.)
Magyar gitáros és zeneszerző volt.
Faragó Judy István néven szerepelt.

1962-től a Scampolo együttesben játszott, majd 1964-től
behívták sorkatonai szolgálatra. Még a katona ideje alatt
1965-ben a Flottila zenekarral fellépett a Ki mit tud?-on,
1967-től ismét a Scampolo együttesben zenélt, de az már
haldoklott akkor és hamarosan fel is oszlott.
Komár Lászlóval 1973-ban megalapították a Szemek szájak,
szívek elnevezésű együttest, amely 1974-ben a Sprint nevet
vette fel. Az 1976-ban megjelenő Postakocsi című dalukkal
óriási sikert arattak, de további sikeres dalokat nem sikerült
összehozniuk, ezért az egyetlen, Sprint című albumuk (1978)
megjelenését követően nem sokkal feloszlottak.

Ezután szólókarrierbe kezdett. Instrumentális albumokat
készített. Judy guitar (1983), Ezüst gitár (1986), Judy 3 (1991).
Ezeken rock and roll, country és más népszerű dalok saját
feldolgozásai szerepeltek.

Utoljára 1998 februárjában, a Scampolo emlékkoncertjén a
Budapest Kongresszusi Központban lépett színpadra.
Ezt követően haláláig visszavonult a nyilvános szereplésektől.

Faragó Judy István dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább