Lulu

Zenei irányzat: pop, rock, funky, jazz, musical
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 2758 alkalommal

Bemutatás:

Kiss Gabriella (Budapest, 1962. szeptember 8.)
Egykori gyerekszínész, színész, énekes hölgy.
Művésznevei: Lulu, Berkes Gabi

A Hunyadi János Általános Iskolában tanult, Zuglóban.
Gyermekkorától kezdve szerepelt filmekben. Első filmje
a Karácsony mai módra volt, amelyben Csűrös Karola
és Benkő Gyula lányát játszotta. Ezt követte az Utánam,
srácok! és a Keménykalap és krumpliorr következtek.
1975-ben díjat kapott a gyermekszínészi alakításaiért.
Már harminchat filmben szerepelt, amikor 17 évesen
A nagyenyedi két fűzfa című filmhez hívták egy szerepre,
és mivel nem volt hajlandó levetkőzni a szerep kedvéért
többet nem is hívták már filmezni.

Jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de a harmadik
rosta után nem ment vissza, mert megsértette az a kérdés,
hogy mit akar ő itt tanulni 36 film után.

Édesapja azt szerette volna, ha operaénekesnő legyen,
ezért tizenhét évesen vendéghallgató lett a Zeneakadémián,
amit el is végzett.

Első színpadi főszerepe Sylvia volt a Csárdáskirálynő című
operettben Kecskeméten. Ezt követte a Cirkuszhercegnő
címszerepe.

Egy ideig Fenyő Miklós mellett a Csacska Macska Vokálban
Szulák Andreával énekelt. Ott nevezte Fenyő Lulunak először,
mert nagyon hasonlított egy ilyen nevű szőke énekesnőhöz.
1991-ben Lulu művésznéven kiadott egy albumot, amely egy
hónap alatt aranylemez lett.

Zsoldos Dedy volt az első férje, akitől Zsoldos Fanni született.
Akkoriban már elváltak, és egyedül nevelte a kislányát.
Időközben ismét férjhez ment Berkes Zoltánhoz, gyereket szült
és Németországba költözött. Ekkor lett Berkes Gabi, és az ő
fia az a Berkes Olivér énekes-dalszerző, aki A Dal 2016 és A
Dal 2017 döntőse volt.

Tíz év után elvált és hazajött. Itt a Musical World társulatához
került egy talk show-ba, de sehogy sem érezte magáénak a
műsorvezető szerepkört. Második férje nevét megtartva azóta
Berkes Gabi néven szerepel, bár már régen nem élnek együtt.

2006-ban két válogatásalbumon is szerepelt.

2011-ben Once Upon A Dream címmel Vukán Györggyel
közösen adott ki albumot, melyen musical dalokat adott elő
jazz verzióban.

2012-ben fiával, Olivérrel együtt jelentkezett a The Voice
című tehetségkutató műsorba. Ő Somló Tamás csapatába
került. A Párbaj adásban Husnullina Reginával került egy
párba és Somló végül Regina mellett tette le a voksát.

2013. júliusától Kutik Rezső, gitárművésszel a Budapest
Jazz Club színháztermében What A Wonderful SONG
címmel Hollywood-i filmslágerekből összeállított zenés
esttel jelentkezett, amely sokáig műsoron maradt.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább