Marcello's Mystical Mind

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 2341 alkalommal

Bemutatás:

Mindannyian sok éve zenélünk különböző formációkban, blues-rock, jazz, funky zenekarokban, és sokféle hatás ért minket az évek során. A közös zenekar ötlete akkor merült fel, amikor mindannyian a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatói voltunk, és örömzenélések során kiderült, hogy érdekes elegyet tudunk létrehozni az eddig magunkra szedett stílusokból, és zeneileg inspiráló hatással vagyunk egymásra.
Hogy összeszokjon a zenekar, és kialakuljanak a közös preferenciák, először olyan számokból állítottunk össze egy műsort, amelyeket mindannyian szerettünk. Időközben kiderült, hogy ezeket a zenéket ma Magyarországon nem nagyon szokás élőben játszani, tehát a közös ízlésünk valamiféle kuriózumot produkált. A műsor gerincét Genesis, Peter Gabriel, Toto, Glenn Hughes, Dave Matthews dalok adták, az első demo felvételünkön is ezek a feldolgozások hallhatók.

Aztán teljesen magától értetődően kezdtünk neki a saját számok írásának, hiszen a fő cél mindig is ez volt. Érdekes, ahogyan az addigi műsor hatott a saját szerzemények milyenségére, illetve ösztönösen előbukkant néhány nem várt hatás, amelyek szintén befolyásolták a dalok szerkezetét, dinamikáját vagy hangzásvilágát. Kíváncsian várjuk, a közönség miket fedez fel benne, már hallottunk pár igazán meglepő (bár megtisztelő) összehasonlítást!
Mindezen tagadhatatlan stílusjegyek ellenére azt gondoljuk, hogy sikerült egyéni hangot kialakítanunk, és a dalok jól tükrözik saját mondanivalónkat az ember belső világáról, pszichikai állapotáról, valósághoz való viszonyáról stb.
A zene és a szöveg egyaránt ezt az asszociatív alapú összetettséget fejezi ki, ennél fogva első sorban igényes, a zenei finomságokra és eszmei tartalomra odafigyelő közönségnek szól.

Forrás: dalok.hu

Biográfia:

Tagok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább