1. Rúzsa Magdi - Egyszer 03:33 [2016]
2. Deák Bill Gyula - Ne szeress engem 5:23 [1983]
3. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
Balogh Ferenc
Bemutatás:
és színész.
Tanulmányait a váci gépipari technikumban végezte,
mellette zeneiskolában csellón, gitáron, és trombitán
tanult, énekelni pedig Cseh Kató énektanárhoz járt,
mint magántanuló.
Első ismertebb zenekara a váci Corpus volt, amely
1979-ben alakult. Ott nem sokáig énekelt, mert egy
tehetségkutatón a zsűriből Bergendy István felfigyelt
rá, és elhívta a zenekarába. Így lett 1980-1992 között
a Bergendy együttes (később Szalonzenekar) énekese,
és szövegírója.
Ebben az időszakban készült az Én táncolnék veled...
címmel az a népszerű televíziós sorozat amelyben ő
énekelt.
Szirtes Tamás felkérésére a Madách Színházban T. S.
Eliot–Andrew Lloyd Webber: Macskák című musical
egyik szerepét (Mefisztulész I), így a társulattal együtt
részt vett a darab magyarországi ősbemutatóján.
A musicalben nyolc évig énekelt. Így lett szegről-végről
színész...
1989-ben saját szavaival élve: megtért Jézus Krisztushoz,
akinek átadta az életét, hangját, tehetségét, hogy Istent
szolgálja további életében. A Bergendy zenekarban még
ellátta az énekesi feladatot, de 1992 júniusában végleg
elkötelezte magát a Hit Gyülekezete mellett, a gyülekezeti
zenekar énekese lett azóta kizárólag.
Rendszeresen részt vesz a Hit Gyülekezete istentiszteletein
és kulturális rendezvényein.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!