Dante zenekar

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 5, összesen 1272 alkalommal

Bemutatás:

Színészzenekarnak is nevezhetnénk magunkat, mert a 6 tagból 4-en színházban dolgoznak. (Varga-Huszti Máté - Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház; Szép Domán és Herczegh Péter - Nemzeti Színház; D. Varga Ádám - Hevesi Sándor Színház) A zenekart 2018-ban alapította Varga-Huszti Máté ének-gitár és Szép Domán Budapesten. A Nemzeti Színházban gyakorlati éveiket töltő színművészek, Máté verseit tekintették kiindulópontnak. A szövegek hangulatait festették meg, eleinte két gitárral. Herczegh Péter akkoriban szintén a Nemzetiben játszott, így került a zenekarba. Az ekkor még név nélkül zenélő formáció, Máté VII. kerületi albérletében folytatta a próbákat, ahol Várai Áronnal közösen laktak. Áron hivatásszerűen népzenével foglalkozott, és a tagok hívására csatlakozott a formációhoz. A formációt a Mátéval és Áronnal lakó macskáról, Dantéról nevezték el. Ezután érkezett Muhi Áron “Fátyesz”, aki a Dante jelenlegi dobosa, és első albumukon, a Kalendáriumon is ő hallható. A felvételeken még a Varga-Huszti Máté által feljátszott basszustémák hallhatók, az első, 2020. február 27-én tartott premier koncerten már D. Varga Ádám játszott a hangszeren. Zenéjüket leginkább az innováció határozza meg. A népi hangzást öltöztetik kortárs, alternatív köntösbe. Dalaik számos világot bolygatnak meg. Így találhatunk balkáni- magyar népzenei motívumokat, de a könnyű rock, a ska és az alternatív zene is pont annyira van jelen a hangzásvilágukban, mint a folk. Dalszövegeik irodalmi minőségűek, versek, melyeknek a mondanivalója szorosan összeolvad a zenei világgal, így eme fúzió valóságos harmóniát hoz létre.

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább