Tuza Róbert

Tuza Róbert
Teljes név: Tuza Róbert
Együttes: Extazis, Mátrix, Superstation, Tuza Róbert,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 5785 alkalommal

Bemutatás:

Tuza Róbert magyar énekes, dalszerző, dalszövegíró, az Extazis zenekar frontembere és alapító tagja.
Tuza Róbert neve igazán az Extazis zenekar megalakulása után vált ismertté, melyet 1996-ban alapított meg. Az együttes legsikeresebb formációja 2005-ben alakult ki: Tuza Róbert (ének, akusztikus gitár), Nagy Balázs (gitár), Gachal Gábor (dob), Szarka Endi (gitár), Nagy Dénes (basszusgitár). Tuza Róbert énekesként, dalszövegíróként és zeneszerzőként is működött a zenekarban.
Első lemezük 2001-ben jelent meg Életen át címmel, majd 2003-ban következett a Rock and Roll Express című album. 2004. október 17-én a budapesti WIGWAM tehetségkutatón második helyezést ért el a zenekar, valamint megnyerték a legjobb dobosnak és legjobb énekesnek járó címeket is. Még ugyanebben az évben, december 6-án egyik példaképük, a nemzetközileg ismert Sebastian Bach, a világhírű Skid Row zenekar énekesének vendégzenekaraként léphettek színpadra.
Ezután 2005-ben készítettek egy kétszámos DEMO-t. 2006-ban leforgatták első klipjüket az Angyalok városa című dalukhoz. Az Extazis zenekar 2007 nyarától a Republic vendégeként járhatta végig a hazai és határokon túli városokat és színpadokat.
A zenekar számára az igazi áttörést a 2007-ben a Tom-Tom stúdióban rögzített Ennyi a lényeg című albumuk hozta meg. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a lényeg, melyet médiaturné és több televíziós, illetve rádiós szereplés követett. 2008. november 4-én Galler András „Indián” rendezésében leforgatták első profi klipjüket az album címadó dalához. Az Ennyi a lényeg című dal a 2010-es év MAHASZ 40-es listáján az előkelő huszonkettedik helyig jutott és ezután évekig rotációban szerepelt az országos rádiók lejátszási listáin.
2012-ben jelent meg Most! című albumuk, melynek több dalához is készítettek klipet: Vigyázz rám, Happy End, A véletlen műve. Az album egyik dala, az Álmodj mesét, édesapja Tuza S. Tibor egyik versének megzenésítése, melynek nem csak zenéjét szerezte fia, de a klipet is saját maga forgatta hozzá.
2015. február 27-én az Extazis zenekar határozatlan időre felfüggesztette működését.
A 2000-es években Tuza Róbert az Extazis mellett alkalmanként a Mátrix zenekar vendégelőadójaként is fellépett, illetve a zenekar két dalának is ő írta a szövegét: Az aszfalt ördöge, Úgy, ahogy én. Mindkét szám a 2011. decemberében kiadott „10 Év” című albumon szerepelt, ami a Mátrix zenekar 10 éves fennállását ünnepelve jelent meg.
2015-ben Tuza Róbert az Extazis zenekar két másik tagjával együtt megalapította a The Feelgood együttest, mely egy ún. „cover” slágerzenét játszó zenekar, amit saját bevallásuk szerint a zenélés öröme miatt hoztak létre, amíg kialakul egy új formáció amivel újra saját dalokat írhatnak.
2015-ben két másik zenei projektben is részt vett. Ezek közül az egyik a Nádasi feat. Tuza, mely a Mom’s Favourite zenekar két tagjából (Nádasi István- gitár, ének és Kaló Dénes- dob) illetve az Extazis zenekar két tagjából (Tuza Róbert- gitár, ének és Nagy Dénes- basszusgitár) alakult. A Holdfény sugárút című dalt 2015. januárjában 3 nap alatt vették fel a Standing Waves Stúdióban. A dalhoz klip is készült, melyet február 7-én forgattak az egri Agria Parkban. A klip rendezője és forgatókönyvírója is Tuza Róbert volt.
A másik projekt a 2015. novemberben bemutatott Tuza Róbert ft. Dé Ness- Csodák vannak még című dal, melynek szövegét Tuza Róbert, zenéjét pedig Simon Dénes, az Extazis zenekar egy korábbi gitárosa szerezte.
2016-ban újra édesapja egyik verséhez szerzett zenét A patak mindkét partján címmel.

Biográfia:

2001. Extazis - Életen át
2003. Extazis - Rock and Roll Express
2005. Extazis - Demo
2009. Extazis - Ennyi a lényeg
2011, Mátrix - 10 év
2012. Extazis - Most!
2014. Extazis - Ajándék (Single)
2015. Tuza Róbert ft. Dé Ness - Csodák vannak még (Single)
2015. Nádasi feat. Tuza - Holdfény sugárút (Single)
2016, Tuza Róbert - A patak mindkét partján (Single)

Zenekarai (4 db):

Extazis

Extazis

(1996 - 2015)

Superstation

Superstation

(ismeretlen - napjainkig)

Tuza Róbert dalszövegek (58 db):

A falon túl(Extazis)
video

A patak mindkét partján(Tuza Róbert)
video

A szerencse csillaga(Extazis)
video

A sztár(Extazis)
video

A véletlen műve(Extazis)
video

Ahogyan szeretnéd(Extazis)
video

Ajándék(Extazis)
video

Álmaink után(Extazis)
video

Álmodj mesét(Extazis)
video

Ami éltet(Extazis)
video

Ami kikapcsol(Superstation)
video

Amíg elalszol(Extazis)
video

Angyalok városa(Extazis)
video

Az aszfalt ördöge(Mátrix)
video

Az emlékek mindig élnek(Extazis)
video

Az óra jár(Extazis)
video

Carpe diem(Extazis)
video

Csodák vannak még (ft. Dé Ness)(Tuza Róbert)
video

Ég veled(Extazis)
video

Életen át(Extazis)
video

Élni úgy...(Extazis)
video

Ennyi a lényeg!(Extazis)
video

Ez az a méreg(Extazis)
video

Fény és csillogás(Extazis)
video

Fények az égen(Extazis)
video

Good bye(Extazis)
video

Ha szól a rock and roll(Extazis)
video

Hajt a véred(Extazis)
video

Halj meg velem(Extazis)
video

Halott érzelem(Extazis)
video

Happy End(Extazis)
video

Hosszú utakon(Extazis)
video

Karma(Superstation)
video

Kell valami(Extazis)
video

Minden átölel(Extazis)
video

Mindig remélj(Extazis)
video

Mint azelőtt(Superstation)
video

Most!(Extazis)
video

Ne ébreszd fel(Superstation)
video

Olyan igazi még(Extazis)
video

Ott és akkor (nincs határ)(Extazis)
video

Őrült valóság(Extazis)
video

Őszinte szívvel(Extazis)
video

Pár év után(Extazis)
video

Rázd velem(Extazis)
video

Rock and roll gyermeke(Extazis)
video

Száguldás az éjen át(Extazis)
video

Távol a mától(Extazis)
video

Túl a végzeten(Extazis)
video

Úgy, ahogy Én(Mátrix)

Ugyanúgy(Superstation)
video

Új nap hajnalán(Extazis)
video

Új szelek fújnak(Extazis)
video

Vad románc(Extazis)
video

Vágyak szárnyain(Extazis)
video

Vallomás(Extazis)
video

Vigyázz rám(Extazis)
video

Volt ami volt(Extazis)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább