Berki Tamás

Berki Tamás
Teljes név: Berki Tamás
Együttes: Berki Tamás, Oláh Gergő,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2421 alkalommal

Bemutatás:

Berki Tamás István Budapesten született 1946. május 16-án Berki Dezső és Trőster Irén gyermekeként. 1969-1972 között a Bartók Szakiskola dzsessz-ének tanszakán tanult, ahol Gonda János és Vukán György tanítványa volt.

1966-ban megalakította Vámos Miklóssal a Gerilla protestong-együttest, amelynek 1971-ig volt a tagja. Az Interbrass dzsesszegyüttes tagja, majd vezetője volt. Gonda János együttesének tagja, a Sámánének (1975) című nagylemez énekese és részben szövegírója volt. A Csík-Fogarasi-Jávori-együttes szólistája volt. A Kőszegi-együttes tagja. 1973-tól gyakori szólista a Benkó Dixieland Banddel. 1973-1978 között tanársegédként dolgozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium dzsessz tanszakán. 1978-1997 között a Magyar Művelődési Intézet munkatársa volt. 1987 óta szólistaként saját zenés gyermekműsorai vannak. 1990-ben az Állami Bábszínházban zeneszerzőként debütált. 1994-1998 között a Duna Televízió könnyűzenei, 1998-2000 között pedig dzsessz-szerkesztője, rendezője volt. 1996 óta a Kőbányai Stúdió tanára, 1999 óta az ének tanszék vezetője. 1997 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakán tanít. 2004-ben jelent meg A híd című szerzői CD-je. A Mai Nap, majd a Kurír külsős könnyűzenei, illetve dzsesszrecenzoa, a Danubius Rádió külsős könnyűzenei, majd dzsessz-szerkesztője. Közben sok fesztiválon és lemezen volt közreműködő. 2004 óta a Berki Tamás Band vezetője.

Zenekarai (2 db):

Berki Tamás

Berki Tamás

(ismeretlen - napjainkig)

Berki Tamás dalszövegek (34 db):

A bika(Berki Tamás)
video

A Híd(Berki Tamás)
video

A láz(Berki Tamás)
video

Agyamra megyek(Berki Tamás)
video

Álom(Berki Tamás)
video

Az élet(Berki Tamás)
video

Békés expressz blues(Berki Tamás)
video

Egy csepp méz(Berki Tamás)
video

Érzem a vágyat(Berki Tamás)

Gilgul(Berki Tamás)
video

Harmadik típusú találkozások(Berki Tamás)
video

Hitetlen Tamás(Berki Tamás)

Kati(Berki Tamás)
video

Kerek a világ(Berki Tamás)
video

Kezet fel!(Berki Tamás)
video

Köszönöm szépen(Berki Tamás)
video

Legyen egy dal(Berki Tamás)
video

Más(Berki Tamás)
video

Minden változó(Berki Tamás)
video

Nem(Berki Tamás)
video

No nézd csak, mindenki(Berki Tamás)
video

Ószeres(Berki Tamás)
video

Rapjazz(Berki Tamás)
video

Szép kislány(Berki Tamás)
video

Szerelemlovag(Berki Tamás)
video

Szerenád(Berki Tamás)
video

Tartozom(Oláh Gergő)

Tartozom(Berki Tamás)
video

Tavasz(Berki Tamás)
video

Te kis nyuszi(Berki Tamás)
video

Új tél, új nyár(Berki Tamás)
video

Uram adjál jelet(Berki Tamás)
video

Utazás(Berki Tamás)
video

Várj(Berki Tamás)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább