Mező Misi

Mező Misi
Teljes név: Mező Misi
Együttes: Chip Chip Chokas, Magna Cum Laude, NAZA, Random Trip,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 29082 alkalommal

Bemutatás:

A Magna Cum Laude együttes frontembere.

Biográfia:

1984 és 1992 között Dobozon végezte az általános iskolát, már 1989-ben egy hagyományőrző cigány együttesben lépett fel, amelynek művészeti vezetője az édesapja volt. Középiskolai évei alatt, 1992–1996 között a Három amigo iskolai zenekarban zenélt, később a La bomba együttest erősítette.
Szülei Dobozon élnek, három testvére van: Kitty, Tünde és Róbert. 2010-ben alapított családot, felesége Dóri. Kisfia, Nimród, 2012. június 4-én született.

1999-ben alakult meg a Magna Cum Laude zenekar, amelyben azóta is énekel. 2009-ben a 999 című album a banda 10. évfordulóján jelent meg, és az együttes jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban.
2011-ben a Hajrá Peti! Alapítvány kezdeményezésére, 19 énekes társával együtt elénekelték a Váltsd valóra című dalt. A kórusban Mező Misi mellett fellépett Schodeinde Dorka, Szabó Mariann, Bartók Eszter, Pély Barna, Galambos Dorina, Szolnoki Péter, Gerendás Péter, Váczi Eszter, Nagy Laci, Veress Mónika, Kolipka Évi, Pribojszki Mátyás, Kovács Gréta, Kállai-Kiss Zsófia, Petrik György, Nagy Adrienn és Hajdu Klára. A dal zenéjét Galambos Dorina és Nánási Péter, szövegét Petrik György írta.
2011-ben egy 25 fős katonazenekarral, az ABS Big Band-del közös projektben néhány Magna-dalt áthangszereltek swing ritmusra, és ezekkel koncertet adtak.
Dalai igen népszerűek és felkapottak. Ezt jól illusztrálják olyan érdekességek, mint a Színezd újra! című dal felhasználása a Szegedi Ifjúsági Napok, a SZIN himnuszaként, vagy a Pálinkadal, amelyet Buza Sándor műsorvezető a Pálinkafesztiválra pályázott.
A Vidéki Sanzon című dal a 2007-ben elkészült SOS Szerelem című film betétdala lett.
2014-ben csatlakozott a Budapest Bár énekesei közé a zenekar ötödik nagylemezére.
A The Voice tehetségkutató verseny 2012-2013-as évadjának egyik "Mestere", Malek Andrea, Somló Tamás és Molnár Ferenc Caramel társaságában.
2014-2015-ben a TV2-n a Rising Star zenei tehetségkutató műsor első évadában zsűritag.

Forrás: wikipédia és Mező Misi hivatalos facebook oldal

Zenekarai (4 db):

Mező Misi dalszövegek (15 db):

Aki ma elhagyott(Magna Cum Laude)
video

Az én ölemben(Magna Cum Laude)
video

Boldog tömeg(NAZA)

Charlie(Chip Chip Chokas)
video

Charlie (feat. Mező Misi by Magna Cum Laude)(Chip Chip Chokas)
video

Ez mind én vagyok(NAZA)
video

Gyere át(Magna Cum Laude)
video

Hova tűntél(NAZA)
video

Húzzál csak magaddal!(Magna Cum Laude)
video

Jéghideg mediterrán(NAZA)
video

Ne csald meg(Magna Cum Laude)
video

Ne gyere haza(NAZA)
video

Szívemben nap van(NAZA)

Utolsó ember(NAZA)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább