Magyar Rózsa

Magyar Rózsa
Teljes név: Magyar Rózsa
Együttes: Magyar Rózsa,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 7232 alkalommal

Biográfia:

Magyar Rózsa nagyszüleinek köszönhetően már gyermekkorában kapcsolatba került magyar tradicionális népdalokkal, csárdásokkal, operettslágerekkel. A nyári időszakokat főként vidéki rokonainál töltötte, ahol szinte mindennaposak voltak a családi, baráti összejövetelek, események. Ilyen alkalmakkor főként a szájhagyomány útján terjedő dalok, slágerek biztosították a társaság számára a jókedvet. Elmondása szerint olyan nagy hatást gyakoroltak rá ezek az vígasságok, hogy eldöntötte szeretne minél több ilyen dalt megtanulni, s majd egyszer felnőttként nagyszínpadokon előadni, szórakoztatni a közönséget.

Hogy a zene iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, általános iskolai tanulmányait zenetagozaton végezte el. Zongoratanulmányai mellett az iskola énekkórusában is szerepelt, melynek sikerei a több nemzetközi kórusversenyeken elért eredmények is díjazzák.

2009-ben valósult meg gyermekkori álma, amikor szólóénekesként első alkalommal lépett színpadra. Repertoárjában azok a dalok szerepeltek, melyeket kiskorától kezdve nagyon szeret és magáénak érez, így például János legyen; Hétre ma várom a nemzetinél; Túl a tiszán. „Nagy boldogság számomra, hogy a közönség milyen önfeledten és boldogan szórakozott dalaimra.”-emlékezett vissza az első, egyben sorsfordító fellépéséről Rózsa. Az első bemutatkozó fellépésén tapasztalt sikereknek köszönhetően rövid időn belül további sikeres színpadi szereplések következtek.

2010. április 7-én megjelent első, egyben bemutatkozó nagylemeze, melyre a sokak számára közismert és kedvelt dalok mellett vadonatúj szerzemények is felkerültek. Magyar Rózsa nem csak szívében és dalaiban őrzi és adja tovább a magyar népi hagyományokat, hanem színpadi megjelenésével is alátámasztja előadói üzenetét.

2011. június 19-től zenés, szórakoztató show-műsorral jeleskedett az Echo TV-n “SlágerFesztivál Magyar Rózsával” címmel, ahol hétről-hétre a könnyűzenei élet legnagyobb sztárjaival várta a kedves nézőket.

A közönség szeretetének és támogatásának köszönhetően 2012 októberében megjelent második nagylemeze “Tiszta szívvel” címmel.

2012. december 31.-én debütált Rózsa Kívánságpercek című, új zenés műsora a Muzsika TV-n, mellyel ezentúl minden kedden és csütörtökön találkozhatnak a kedves nézők.

Kevés szabadidejében szeret a természetben sétálni, lovagolni, borúsabb időkben terítőt hímezni. És amire talán a legbüszkébb az a saját maga által főzött gulyásleves, ami a családtagjai elmondása szerint „utánozhatatlan”.

Zenekarai (1 db):

Magyar Rózsa dalszövegek (10 db):

Boldog vagyok véled kisangyalom(Magyar Rózsa)
video

Csalfa babám(Magyar Rózsa)
video

Édesapa(Magyar Rózsa)
video

Én vagyok a Magyar Rózsa(Magyar Rózsa)
video

Kérlek Uram(Magyar Rózsa)
video

Kislányom(Magyar Rózsa)
video

Ó rózsám...(Magyar Rózsa)
video

Összetört a szívem(Magyar Rózsa)
video

Rámhullhat az éjjel(Magyar Rózsa)
video

Szülőfalum(Magyar Rózsa)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább