Papp Imre

Papp Imre
Teljes név: Papp Imre
Együttes: Gemini, Harangozó Teri, Karda Beáta, Szűcs Judith, Vincze Viktória,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 6930 alkalommal

Bemutatás:

Papp Imre, ismert nevén Mityó (Budapest, 1951. május 31. – 2021. március 16.) magyar billentyűs, énekes, dal- és zeneszerző.

Biográfia:

Budapesten született 1951-ben. Édesapja Papp Imre, édesanyja Iványi (Lautenbach) Györgyi. Gyerekként, nővérével gyakran jártak operába az édesanyjukhoz, és ott a hölgyek egyike mindig mondogatta: „De helyes ez a Mityóka-gyerek, de helyes!” Így történt, hogy ráragadt a Mityó becenév. Családjában nagymamájával is jó kapcsolatot ápolt. Családi hagyomány volt a zenélés. Nagymamájának zeneiskolája volt a Hernád utcában, édesanyja énekelt, édesapja, Papp Imre zongorista volt akinek a testvére Papp Gyula szintén zongorista volt a Holéczy zenekarban kezdte, de a Koltai-Papp együttes stb. is ismert volt.

Gyerekkorában hegedülni tanult. Idővel a többi hangszeren való játék magától jött: dobolt, billentyűs és pengetős hangszereken is játszott. 13 éves volt, amikor elkezdett sportolni, birkózott.

Finommechanikai műszerésznek tanult, és sofőrként is dolgozott.

1969-ben a Nivram együttesben játszott Tihanyi Gyulával, Szentgyörgyi Andrással és Rusznák Ivánnal, majd a Volán Tröszt együttesében Batu Andrással, Végvári Ádámmal, Kiss Ernővel és Baranski Lászlóval. 1971-ben Rusznák Ivánnal együtt került a Várszegi Gábor által alapított Gemini rockegyüttesbe, és az együttes frontembere lett. Eleinte angol–amerikai slágereket játszottak, majd a hetvenes évektől kezdve saját dalokat írtak. Mityó billentyűn játszott, énekese lett az együttesnek, és dalokat is írt. Az együttes népszerűsége nagy volt, több gyár kultúrotthonában is rendszeresen felléptek, sétahajón is, ahol például Szedres Mariann ruhákat mutatott be, továbbá a Kisstadionban. Jelentős közönségbázisuk alakult ki.

Amikor a Gemini együttesnek megjelentek első lemezei, rádiófelvételei, több musicalben is részt vettek, például a (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Villon és a többiek, Holnaptól nem szeretlek, és A Fekete tó legendája című rockmusical zenés rádiójátékban, 1973-ban, stb.).

Az országot bejárták (Gemini klubok) és Bécstől Habarovszkig a „környéket”. Legnépszerűbb dalaik a korabeli Deep Purple-, Santana-, Bee Gees-slágereken kívül a Vándorlás a hosszú úton, Néked csak egy idegen, Azon a szombat éjszakán, Semmi sem tart örökké stb. voltak.

A Szovjetunióban is sokat turnéztak. 1978-ban a Gemini együttes feloszlott.

Rövid ideig működött más felállásban, majd 1981-től az MB I. együttes tagja lett.

1996-ban nehéz időszak következett, egy kullancsípés miatt. Arra, hogy énekes-zeneszerző-billentyűs zenész maradhasson, nem sok esélye volt. Koncertet szerveztek, amikor még járókerettel is nehezen mozgott, de vállalta a fellépést. Sokszor nem jutott eszébe a már elénekelt számainak dallama és szövege sem. Kétségbeesetten mondta, hogy „nem megy, feladja”, de aztán mégis mindig újrakezdte. Pár hónap múlva azonban felépült.

Járta az ország kisebb-nagyobb klubjait, korábban Origi­nal, majd Mityó-Gemini néven. Papp Mityó zenekara, koncerteket adott klubokban, rendezvényeken, fesztiválokon. A felállás: Papp Imre, Dr. Hegedűs Ákos (gitár), és Koszta Gyula (basszus), Süveges Zoltán (dobok) volt 1995-től 2015-ig[7].

Lemezt írt Kovács Katinak, Karda Beátá­nak, több barátja dalait hangszerelte, s úgynevezett vendéglátós zenészként is bebarangolta Nyugat-Európát.

2001-ben a Gemini együttes a Budapest Kongresszusi Központban újra összeállt egy jótékonysági koncert erejéig, a következő felállásban: Baranszki László, Markó András, Papp Imre, Szabó György, Heilig Gábor és Bardóczi Gyula. Ebből az alkalomból kiadtak egy válogatás-CD-t a legnagyobb slágereikből.

Élete utolsó szakasza tragédiába fordult, a sok siker után. A Gemini együttesben eltöltött 10 év után nem találta az utat többé, zenésztársaival ellentétben. A kialakított élete új barátokat hozott, és kiváló tehetségét elfecsérelve, az élet könnyebbik oldalát választotta, rossz magánéleti utakra sodorta magát.

Alzheimer-kór alakult ki nála, idősek otthonába került 2006. decemberében. Gyámja testvére, Papp Márta lett, mert önállóan intézkedni többé már nem tudott.

Papp Imre dalszövegek (31 db):

A szerelem a legszebb (Duett Papp Imrével)(Karda Beáta)
video

A szerelem eltűnt az éjjel(Gemini)
video

A zene most neked szól(Gemini)
video

Az örök nyár dala(Gemini)
video

Csak a képzelet(Gemini)
video

Éjfél után(Szűcs Judith)
video

Emlékbolt(Gemini)
video

Énekelj(Gemini)
video

Ez a dal lesz az üzenet(Gemini)
video

Félek(Gemini)
video

Ha eladod a szíved(Gemini)
video

Hadd kezdjem újra(Vincze Viktória)
video

Hajnalodik(Gemini)
video

Hallgasd meg álmaim dalát(Gemini)
video

Hidd el(Harangozó Teri)
video

Hogyha újból gyerek lennék(Gemini)
video

Jöjj ide hozzám(Gemini)
video

Ki mondja meg nekem(Gemini)
video

Légy enyém százszor(Gemini)
video

Mondd mire vársz(Karda Beáta)

Mosolyogj, ha elém állsz(Gemini)
video

Ne felejts el emlékezni arra(Gemini)
video

Ne szólj semmi rosszat róla(Harangozó Teri)
video

Néked csak egy idegen(Gemini)
video

Nézd a világot(Harangozó Teri)
video

Semmi se tart örökké(Gemini)
video

Semmi sem tart örökké(Gemini)
video

Téged várlak én akkor is(Gemini)

Trojkadal(Gemini)
video

Vándorlás a hosszú úton(Gemini)
video

Várok rád(Gemini)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább