Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán
Teljes név: Bereczki Zoltán
Együttes: A Játékkészítő, Bereczki Zoltán, Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra , Dalnokok Ligája, Hooligans, Kökény Attila, Majka, Náray Erika, Talán Attila,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 7307 alkalommal

Bemutatás:

Bereczki Zoltán (Budapest, 1976. május 2. –) EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. Felesége Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész volt.

Biográfia:

1976. május 2-án született Budapesten. Az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is. 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.

2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.

Rendszeresen fellép a Magyar Televízió "Csináljuk a fesztivált" című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.

Forrás: Wikipédia

Bereczki Zoltán dalszövegek (41 db):

1001 éjjel(Bereczki Zoltán)
video

A holnap másé már(Bereczki Zoltán)

A törvény(Bereczki Zoltán)
video

A Végzettel táncolsz(Bereczki Zoltán)
video

Álomkép(Bereczki Zoltán)
video

Búcsúdal(Bereczki Zoltán)

Choices(Bereczki Zoltán)
video

Egy kósza éjjel (duett Náray Erika)(Kökény Attila)
video

Egy kósza éjjel (Kökény Attilával)(Náray Erika)
video

Éjkirálynő(Bereczki Zoltán)
video

Feel alive(Bereczki Zoltán)

Fel kell, hogy ébredj!(Bereczki Zoltán)
video

Füttyös (feat. Curtis, Király Viktor)(Majka)
video

Hát, viszlát(Hooligans)
video

Here I Am (Because of You)(Bereczki Zoltán)
video

Illúzió(Bereczki Zoltán)
video

Jó napot!(Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra )

Jössz-e velem...?(Bereczki Zoltán)
video

Kerek egész(Bereczki Zoltán)
video

Koldus maradsz(Bereczki Zoltán)
video

Mondd, hogy vársz még(Bereczki Zoltán)
video

Nincs visszaút(Talán Attila)
video

Operett Angyalai: Aerobikus szolgáltatás(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Ballon panoptikum(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Dizsi után a takarítás(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Hány dal szólt...?(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Kék kómás para(Dalnokok Ligája)

Operett Angyalai: Kozsonet a boldog évekért(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Minimaszk(Dalnokok Ligája)

Operett Angyalai: Necc barisnyák(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Szappanoperett(Dalnokok Ligája)
video

Operett Angyalai: Umcazene(Dalnokok Ligája)
video

Ördöglány(Bereczki Zoltán)
video

Őrjíts meg(Bereczki Zoltán)
video

Rádió (Élni jó)(Bereczki Zoltán)
video

Száguldj tovább!(Bereczki Zoltán)
video

Szállj Velem!(Bereczki Zoltán)

Szeress úgy (ahogy én)!(Bereczki Zoltán)
video

Toyboy (Babszem Jankó dala)(A Játékkészítő)
video

Várj!(Bereczki Zoltán)
video

Viharfelhő(Bereczki Zoltán)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább