Usztics Mátyás

Usztics Mátyás
Teljes név: Usztics Mátyás
Együttes: Usztics Mátyás,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 3, összesen 6460 alkalommal

Bemutatás:

Usztics Mátyás (Penészlek, 1949.09.09. – Budapest, 2017.09.29.)
Magyar színművész, rendező, szinkronszínész és író volt.

1968-ban indult karrierje a Nemzeti Színházban, ahol 1971-ig játszott.
1973-1975 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja volt
mint gyakornok.
1975-ben átszerződött a 25. Színházhoz, ahol 1978-ig volt.
1978–1990 között a Mafilm művésze volt, majd szabadfoglalkozású
színész lett.
1977–1980 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmszínész
szakán tanult.
2003-tól a Nemzeti Kamara Színház igazgatója volt haláláig.

A Rock Színház alapító tagja, 1982-ben a Sztárcsinálók című, első
magyar rockoperában Seneca szerepében aratott zajos sikert.
Az 1990-es évek derekán a Kisváros című filmsorozat Hunyadi
főtörzsőrmesterként tűnt fel a televíziók képernyőjén.

Mind a komédia, mind a komolyabb műfajok terén megállta a helyét.
Nagyon gyakran szerepelt a Rádiókabaréban, ezen belül híressé vált
Mondom az uramnak, Tibi jelenetéről, valamint a Csáti falugyűlés
kabarésorozat Orsós Vendeljeként is.

A Magor-mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület alapítója.
Solymáron élt.

Zenekarai (1 db):

Usztics Mátyás dalszövegek (2 db):

Karádi csujogató(Usztics Mátyás)
video

Miért csalsz?(Usztics Mátyás)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább