Révész Sándor

Bemutatás:

Révész Sándor (Budapest, 1953. június 24. –) EMeRTon-díjas magyar énekes,
a Generál és a Piramis együttesek egykori énekese.

Biográfia:

Tizenhat évesen szerzett ORI-engedélyt és kezdett az Echo együttessel vendégként
turnézni. Máig ismert becenevét - Kölyök - is akkor kapta. Az 1970-es évek elején
tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a
Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere. Többször is elnyerte az
Év Énekese díjat a közönségszavazatok alapján.
A Piramisból 1981-ben vált ki, majd külföldön keresett munkát. 1984-ben tért haza,
egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével
elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos
turnéra indult. Később visszavonult a zenei élettől és Ásotthalmon telepedett le.
1992 márciusában lépett fel újra Demjén Ferenc vendégeként az egykori(leégett)
Budapest Sportcsarnokban.
A Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből öt
telt házas BS-koncert lett.
1993-ban új szólóalbumot készített, ezen régi zenésztársai is szerepet kaptak,
játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez újabb szellemiségű,
Révésznek érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben.
1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett.
2003-ban jelent meg Változtam című albuma, amelyen hat új és hat régi dala szerepel.
2009-ben országos turnéra indult új zenekarával. A fiatal, tehetséges zenésztársakkal
(Nagy Gergely, Horváth Ákos, Cseh Balázs, Szakáll Béla) nagy sikerű akusztikus
koncerteket adott. A turné zárókoncertje 2010 januárjában a MÜPÁ-ban volt.

2013-tól újra a színpadon látható. Zajzon Gábor lantművésszel játszik intim hangulatú
fellépésein.

Révész Sándor dalszövegek (69 db):

A bolond(Révész Sándor)

A fénylő piramisok árnyékában(Piramis)
video

A szenvedélyről(Révész Sándor)
video

A szerelem országútjain(Piramis)
video

A szerelem országútjain(Révész Sándor)
video

A tanya(Révész Sándor)
video

Ajándék(Popper Péter)
video

Amikor veled vagyok(Piramis)
video

Anya(Révész Sándor)
video

Asszonyvarázs(Révész Sándor)
video

Az álmaimnak élek(Révész Sándor)

Csak rövid idő(Piramis)
video

Együtt is egyedül(Piramis)
video

Emelj fel a szívedig!(Piramis)
video

Én és a francia lány(Révész Sándor)

Gyere közelebb(Révész Sándor)
video

Gyere közelebb(Piramis)
video

Ha én a Nap lennék(Révész Sándor)
video

Ha volna két életem(Popper Péter)
video

Ha volna két életem...(Janicsák Veca)

Játék az ördöggel(Piramis)
video

Játék az ördöggel(Révész Sándor)
video

Kairó(Révész Sándor)
video

Kapaszkodom beléd(Piramis)
video

Kezdhetjük(Generál)
video

Kikötő(Révész Sándor)

Kívánj igazi ünnepet!(STRAND fesztivál All Stars)
video

Lányok, akik voltak(Piramis)
video

Magadat mentsd meg!(Révész Sándor)
video

Magamról(Révész Sándor)
video

Minden új nap(Zalatnay Sarolta)
video

Mindig égek(Karda Beáta)
video

Mondj egy mesét(Piramis)
video

Mozdulatlan utazás(Révész Sándor)
video

Nem akarom látni az arcodat(Zalatnay Sarolta)
video

Nem érdekel már(Zalatnay Sarolta)
video

Nem vagy egyedül(Révész Sándor)
video

Nincs több álom(Piramis)
video

Őszintén akarok élni(Révész Sándor)
video

Őszintén akarok élni(Szíj Melinda)
video

Porto Morellos(Révész Sándor)
video

Sasok és angyalok(Piramis)
video

Sasok és angyalok(Egyéb szövegek)
video

Szállj fel(Piramis)
video Zeneszöveg.hu - Piramis előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(D. Nagy és a Frakció)
Zeneszöveg.hu - D. Nagy és a Frakció előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Piramis)
video Zeneszöveg.hu - Piramis előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Auth Csilla)
video Zeneszöveg.hu - Auth Csilla előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Kettőspont)
Zeneszöveg.hu - Kettőspont előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Nagy Gaby)
video Zeneszöveg.hu - Nagy Gaby előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Oláh Gergő)
video Zeneszöveg.hu - Oláh Gergő előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(100 Folk Celsius)
Zeneszöveg.hu - 100 Folk Celsius előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Bikini)
Zeneszöveg.hu - Bikini előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Fáraó)
video Zeneszöveg.hu - Fáraó előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Zámbó Jimmy)
video Zeneszöveg.hu - Zámbó Jimmy előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra(Keresztes Ildikó)
video Zeneszöveg.hu - Keresztes Ildikó előadóhoz tartozó letöltések

Szállj fel magasra!(Dancelovers)
video Zeneszöveg.hu - Dancelovers előadóhoz tartozó letöltések

Szerelemnap(Révész Sándor)
video

Szeretettel (Ajánlás)(Zalatnay Sarolta)

Szeretettel (Búcsú)(Zalatnay Sarolta)

Szivárvány Szepes Máriának(Révész Sándor)
video

Szól a dal(Révész Sándor)
video

Talán holnaptól(Generál)
video

Tíz lépcsőből nyolc(Révész Sándor)
video

Tűz és vér(Révész Sándor)
video

Új nap, új világ(Révész Sándor)

Vágyakozás(Piramis)
video

Vágyakozás(Révész Sándor)

Vu-Vej(Révész Sándor)

You inside (Gyere közelebb)(Piramis)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább