Hajdu Sándor

Bemutatás:

Hajdu Sándor (1939. június 5. – 2013. december 30.)
Magyar zenész, zeneszerző, zenei vezető és karmester volt.
Hangszerei: zongora, trombita, harsona

A Bergendy-együttes tagja volt 1967 és 1979 között, ahol
zongorázott, valamint trombitán és harsonán is játszott,
valamint szép és időtálló dalokat szerzett.

Nagykanizsán született. Alig 10 éves volt amikor édesapja
Hajdu Gyula ügyvéd és kormány-főtanácsos meghalt.
Édesanyja egyedül nevelte azután.
Az általános iskolát is Nagykanizsán végezte, majd vegyész
szakirányba tanult volna tovább, ám édesapja miatt a Rákosi
rendszerben ez nem volt lehetséges, ezért Győrbe ment, és
az ottani Zeneművészeti Szakiskolában zongora-trombita
szakokon folytatta tanulmányait. Innen ment aztán tovább a
budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába, ahol
zeneszerzést tanult.
1959-ben sorozták be katonának.
Leszerelése után, 1962 és 1966 között a Zeneakadémia
karnagyképzését végezte el. Egyidejűleg a Műegyetem
vegyészmérnök szakára is járt.
1965 és 1967 között a Színművészeti Főiskola és a Állami
Balettintézet korrepetitoraként működött.

1967-ben lépett be a Bergendy-együttesbe. Az ő szerzeményei
többek között az Iskolatáska, a Bánatos dal, a Meddig tart egy
szerelem, a Rés a tetőn, és a Hétköznapi balladák című dalok.

1980-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál dolgozott.
1986 és 1990 között a kecskeméti Katona József Színház
karmestere volt. Az itteni működése alatt hozta létrehozta a
többségében amatőr zenészekből álló Kecskeméti Big Band-et,
mely rövid fennállása ellenére is beindította a helyi jazz-élet
fejlődését és a későbbi Kecskemét Jazz Orchestra létrejöttét
is megalapozta.
1990 és 1992 között a Békés Megyei Jókai Színház, majd
1992 és 2005 között pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor
Színház zenei vezetőjeként dolgozott. Emellett 1995 és 2003
között a Zalaegerszegi Városi Vegyes Kar karnagya is volt.
Ő vezette kórust, amikor az 1998-ban "Hangversenykórus
Cum Laude" minősítésben részesült.
2000-től a Szilvágyi Népdalkör vezetőjenként is tevékenykedett,
amelyért 2004-ben díszpolgári címmel jutalmazták.
2005 tavaszától a Nagykanizsai Városi Vegyes Kar karnagyaként
dolgozott. 2012-ben, munkássága elismerése gyanánt szülővárosa
a „Nagykanizsa Kultúrájáért” címmel tüntette ki.

Egészségi állapota megromlott, 2013 októberében szívműtéten
esett át. 2013. december 22-én vezényelt utoljára a kiskanizsai
Sarlós Boldogasszony templomban, melyen saját karácsonyi
feldolgozásait adták elő.

Balatonbogláron hunyt el 2013. december 30-án.

Fontosabb művei:
Karácsonyi kantáta (1992)
Márk passio (1993)

Hajdu Sándor dalszövegek (36 db):

6.20-as(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)

Átlátok a szemüvegeden(Zsóri Kati)
video

Az iskolatáska(Katona Klári)
video

Az utolsó pillanatban jöttél(Gábor Krisztina)
video

Csak légy enyém(Universal)
video

Ébredj napsugár(Sárközi Anita)
video

Ébredj napsugár!(Anita)

Elmúlt a nyár(Bakacsi Béla)
video

Iskolatáska(Koncz Zsuzsa)
video

Iskolatáska(Füles mackó)

Iskolatáska(Demjén Ferenc)
video

Iskolatáska(Zorall)

Meddig tart egy szerelem(Karda Beáta)
video

Meddig tart egy szerelem?(Szécsi Pál)
video

Meddig tart egy szerelem?(Szécsi Pál)
video

Meddig tart egy szerelem?(Szécsi Pál)
video

Még egy bánatos dal(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Még nincs késő(Gulyás Judit)
video

Még nincs késő talán(Koós János)
video

Mért nem most?(Szenes Iván)
video

Miért nem most vagy nálam?(Delhusa Gjon)
video

Mondhatom kár(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Nekem csak vele kell a szerelem(Harangozó Teri)
video

Nekem csak vele kell a szerelem(Koós János)
video

Nekem csak vele kell a szerelem(Szűcs Judith)
video

Nekem csak vele kell a szerelem(Szenes Iván)
video

Ott leszek(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Repülj kismadár(Cserháti Zsuzsa)
video

Rés a tetőn(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Szavak, szavak(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Szívtelen játék(Katona Klári)
video

Videoton-dal(Magay Klementina)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább