Tátrai Tibor

Tátrai Tibor
Teljes név: Tátrai Tibor
Együttes: Charlie, Deák Bill Gyula, Generál, Hobo Blues Band, Irigy Hónaljmirigy, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, Juventus, Sipos Péter, Skorpió, Tátrai Band, Tűzkerék,
Hangszer, szerep: szóló gitár
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 19173 alkalommal

Bemutatás:

Tátrai Tibor 1952. április 5-én született Angyalföldön. Először iskolai zenekarokban kezdett el zenélni, s közben sokat gyakorolt. 1969-ben a Sakk-Matt együttes road-ja volt, amiben Radics Béla gitározott és Harmath Albert énekelt, aki a Kárpátia együttes alapítója volt. Harmath úgy gondolta, hogy a tehetséges Radics-tanítványt veszi be a zenekarába gitárosnak. A posztra még Szigeti Ferenc - a későbbi Karthago vezetője - is pályázott, de még úgy is Tibusz lett a befutó, hogy Szigetivel ellentétben nem volt profi cucca, erősítője, csak egy Jolana gitárja. A Kárpátia volt Tátrai első profi zenekara. Az elsősorban rhythm and bluest játszó társaságban Nagy István basszusozott és Operhál "Fanyüvő" Gyula dobolt. Saját nóták helyett külföldi számokat szólaltattak meg, a repertoár igen széles volt, a The Shadowstól a Creamen és a Hendrixen át egészen a Black Sabbathig terjedt. A következő évben Tibusz tagja lett a Tűzkeréknek.

Biográfia:

Tűzkerék együttes

Az együttest Radics Béla hozta létre 1970-ben. Legsikeresebb korszaka két éven át tartott, Tátrai Tibor is ez idő alatt fordult meg a zenekarban. 1975-ben, majd 1981-ben is újjáalakult a csapat, s a három korszakban olyan egyéniségek szerepeltek Radics mellett, mint Demjén Ferenc, Póka Egon, Som Lajos, Kun Tamás és Zsoldos László. Tibusz érkezésekor Könnyü József basszusgitározott és Döme Dezső dobolt a Tűzkerékben. Amíg a Kárpátia ugyan népszerű, de kis külvárosi bandának számított, addig ezzel a csapattal már belekóstolhatott a "sztárság" világába, mert noha lemezt nem készített a zenekar, az országban mindenhol telt ház fogadta. A Tűzkerék a szokásokhoz híven négy "kanyart" játszott egy bulin, este hattól tízig. Az első Shadows, a második beat, a harmadik rock and roll, a negyedik pedig rhythm and blues dalokból állt. Ekkor már a teljes szakma megismerte Tibusz nevét és képességeit.

Juventus zenekar

Ebben a zenekarban már saját dalok is megszólaltak, sőt még kislemezeket is készíthetett a Juventus. Maga Tibusz is írt nótát, bár az Aphrodité emlékére című szám szerzője a korong felirata szerint bizonyos Mátrai Tibor. A saját dalok mellett elsősorban a Beatles delai szólaltak meg a koncerteken, valamint Kovács Katit kísérte az együttes. 1972-ben közös sikerük volt a Táncdalfesztivál megnyerése, az Add már, uram, az esőt! című számmal. A Juventus saját dala, a Lenn a folyónál valahol a középmezőnyben végzett. Tibusz számára az jelentette a közös munka végét, hogy Orszáczky Jackie elhívta az akkor már teljesen átalakult és egészen különleges zenét játszó Syrius együttesbe.

Syrius zenekar

A Syriust 1962-ben hozta létre Baronits Zsolt (fúvósok). Előbb tánczenét, majd beatet játszott az együttes, 1970-ben pedig nagy átalakulás következett, Baronitshoz Orszáczky Miklós (basszusgitár, ének), Pataki László (orgona), Ráduly Mihály (fúvósok) és Veszelinov András (dob) csatlakozott. A zenei stílus megváltozott, progresszív jazz-rock szólalt meg a koncerteken. Az itthoni sikerek után hamarosan ausztráliai szerződést kaptak, s 1971-ben ott készítették el első albumukat, The Devil's Masquerade címmel. Itthon csak egy évvel később jelent meg Az ördög álarcosbálja címen. Hazatértük után vették maguk közé Tátrai Tibort, az ausztrálok ugyanis gitárossal várták vissza a Syriust. Csakhogy az újabb útból - máig nem ismert okok miatt - nem lett semmi, ezért többen is távoztak a zenekarból, sőt, az országból is. A Syrius, változó felállással, majd Tibusz visszatérésével továbbra is működött, sőt még lemezt is készített (1976-ban jelent meg a Széttört álmok), a régi sikereket azonban sosem érte el újra.

Török Ádám és a Mini

Török Ádám zenekarában, az 1969-ben alakult Miniben Tátrai csak rövid ideig, 1973-tól volt a zenekar tagja. Ebben a felállásban a régi zenésztárs, Nagy István (basszusgitár), valamint Németh Tamás (dob) szerepelt. A Mini hiába aratott nagy sikereket, hiába játszott telt házak előtt, lemezt nagyon sokáig, így ekkor sem készíthetett. Dalokat persze azért így is írtak, Tibusz jegyzi például az Apák és fiúk című számot. Ebben az időben egyébként olyan darabok is a repertoár részét képezték, mint ma is népszerű Kereszteslovag és Gőzhajó.

Olympia együttes

A Charlie fémjelezte zenekar már az 1960-as évek végén működött, s több filmzenét jegyzett, például a Súlyfürdő, a Kitörés és a Staféta muzsikáját szerezték a tagok. Később a külföldi vendéglátóiparban dolgozott az Olympia. A hazatérés után Tátrai Tibor kereste meg Charlie-t, hogy szeretne a zenekarban játszani.

Az elsősorban külföldi soul nótákat játszó együttesben Kaszonyi Lajos basszusozott, Vörös Gyula dobolt, Horváth Csaba szaxofonon játszott és Horváth László billentyűzött. A Cini és a Tinik nevű formációt, azaz Zalatnay Saroltát, valamint Postásy Julit és Várszegi Évát kísérték. A repertoár nem sokban különbözött attól, amit a vendéglátóban játszott az együttes, alig volt saját dal. Ráadásul kevés lehetőséghez jutott az Olympia, lemezt nem készíthetett, s koncertje is csak elvétve akadt. Viszont itt talált egymásra Tibusz és Charlie, s ebből a formációból vette ki kettejüket a Generál együttes.

Generál zenekar

Az 1971-ben alakult Generál együttes igazán népszerű csapat volt, többek között Révész Sándorral, Karácsony Jánossal és Novai Gáborral. Az 1972-es Ki mit tud? versengésen tűntek fel, a Mit tehet az ember című dallal. Sztárzenekar lett a Generál, Magyarország mellett Közép- és Kelet-Európában is, egy albumát lengyel kiadó adta ki. Ám 1975-ben előbb Karácsony ment az LGT-be, majd a frontember Révész a Piramisba. Azonban Novai Gábor, Várkonyi Mátyás (zongora) és Póta András (dob) azonban innen is fel tudott állni. Az új formációba Tátrai Tibort, Horváth Charlie-t és Solti Jánost (dob) hívták el. 1977-ben már ez a Generál készítette el a nagy sikert arató Zenegép című lemezt. A külföldi meghívások sem apadtak el, az együttes többet játszott kint, mint itthon.

Tibusz gitárjátékának köszönhetően néhol sokkal rockosabb és blues-osabb zenét játszott, mint a Révész Sándor féle Generál, megfűszerezve funkyval és a Talk Box nevű effekttel. 1978-ban Varsóban készült el az új album. Az angol dalszövegeket Gallai Péter írt, az egyik vokalista pedig Cserháti Zsuzsa. 1979 lett a feloszlás éve, ekkor jelent meg a Piros bicikli című album, de már Tibusz nélkül, aki a lemezfelvétel előtt távozott a zenekarból.

Új Skorpió

Frenreisz Károly (basszusgitár, ének, szaxofon), a Metro és az LGT alapító tagja 1973-ban hozta létre a Skorpió együttest. Az évek során olyan muzsikusok fordultak meg a zenekarban, mint Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor. Négy album és sok sláger - mint például A rohanás, Így szólt hozzám a dédapám, Döntsd el végre már, A rágógumi - után 1979-ben feloszlott a banda, de csak azért, hogy máris elinduljon az Új Skorpió nevű formáció. A trióban Frenreisz és Tátrai mellett Papp Tamás (dob) kapott helyet.

Az Új Skorpió két albumot készített, 1980-ban és 1981-ben. A hard rock nagy éveiben egymást érték a koncertek, különböző fesztiválokon, illetve szólóban lépett fel a három virtuóz muzsikus. Nem csak Magyarországon, hanem az NDK-ban és Lengyelországban is népszerűek voltak.
Hobo Blues Band

A Skorpió feloszlása után Tibusz a Hobo Blues Band-ben kötött ki. Először az Oly sokáig voltunk lenn című 1982-es lemez első felvételén (Tisztelet Muddy Waters-nek) működött közre. A Még élünk, 1983-ban megjelent album felvételén Tátrai elméletben vendégként vett részt, viszont az egész anyagon az ő gitározása hallható. Hivatalos tag csak ezután lett, s érdekes módon az első közösen készített lemez nem a Hobo Blues Bandé, hanem az énekes Deák Bill Gyuláé volt, méghozzá a Rossz vér.

1984-ben készült el a magyar rockzene egyik legnagyobb hatású albuma, a Vadászat. A dupla lemezen igen erősen érződik Tibusz hatása, s nem kizárólag a gitározást illetően, hiszen szerzőként is részt vett az alkotásban. Később két év szünet következett, ám 1990-től újra a Hobo Blues Band-ben láthattuk Tátrai Tibort. Ekkor már Solti János és Tóth János Rudolf is tag volt, azaz alapozódott a Magyar Atom. Ezután is készült néhány igazán jó album, például a Csintalan lányok, rossz fiúk és a Vissza a 66-os úton, melyekre a mai napig büszke a gitáros, akinek addigra a progresszív rock mellett a blues műfajában is megkerülhetetlenné vált a neve. Ezt jól mutatja, hogy az 1996-ban megjelent Első Magyar Blues Könyv is külön fejezetet szentelt neki, amit pusztán gitárosként rajta kívül csak egyetlen zenésztárs (Benkő Zsolt) érdemelt ki.

A 2008-ban tartott 30 éves jubileumi koncerten az egykori tagok közül Tátrai is fellépett, majd 2009-ben a Pannónia Fesztiválon újra teljes jogú tagként játszott. 2011 februárjában az együttes búcsúkoncertet adott.
Magyar Atom

Tátrai Tibor és a Hobo Blues Band három tagja, Deák Bill Gyula, Póka Egon és Döme Dezső hozta létre a Radics Béla Emlékzenekart, pár évvel a legendás gitáros halála után. A csapat, bár nem létezett sokáig, azért bejárta az egész országot azokkal a dalokkal, amelyeket egykori zenésztársuk is mindig műsoron tartott.

Ez az együttes nevezhető a Magyar Atom elődjének, viszont újra csak Hobo egy másik felállásának hangszeresei hozták létre 1994-ben az akkor még Magyar Atom Blues Brothers nevű bandát. Tibusz ezúttal Solti János dobossal, Tóth János Rudolf énekes-gitárossal és Zsoldos Tamás basszusgitárossal szövetkezett arra, hogy blues és rhythm and blues örökzöldeket adjon elő a színpadokon. Amikor Jamie Winchester a Tátrai Band tagja lett, egyben a Magyar Atomhoz is csatlakozott.

A banda neve onnan jött, hogy úgy gondolták, egyszerűen csak Jimi Hendrix Emlékzenekarként fog működni a társaság. Ám amikor kiderült, hogy már a második koncertről hangzó anyag készülhet, s ezt a Paksi Atomerőmű Rt. támogatja, új nevet ötlöttek ki a zenészek. A Blues Brothers időközben valahogyan lekopott, így maradt az amúgy igen hatásos Magyar Atom elnevezés.
Tátrai-Török Tandem

Török Ádámnak nem volt Mini-je, Tátrai Tibor épp nem volt a Hobo Blues Band tagja - így hát 1985-ben ketten összehozták a Tátrai-Török Tandem nevű formációt. A kísérleti, újszerű zenének sikere volt kisebb klubokban és pubokban. Nagylemez ugyan nem, ám kazetta készült, ami az NSZK-ban jelent meg, s több rádiófelvétele, valamint videoklipje is volt a kettősnek.
Tátrai Band (1987)

Talán sosem jut eszébe Tátrai Tibornak, hogy saját zenekart alapítson, ha nincs Kovács Tamás basszusgitáros, a Tátrai-Török Tandem harmadik zenésze, ugyanis ő találta ki a Tátrai Band-et.

Az első formáció 1987-ben indult el, a Szerencsekerék című albummal, amelyen lendületes, hard rock zenét játszottak. Az azóta elhunyt Vertig József énekessel felálló csapatnak azonban nem volt túl sok szerencséje. Két évvel később új fejezet kezdődött a Tátrai Band történetében.

A zenekar következő pályafutásának szakasza 1989 és 1999 között volt. A régi zenésztárs, Horváth Charlie lett az új frontember, s Papp Tamáshoz és Kovács Tamáshoz még Pálvölgyi Géza billentyűs is csatlakozott. A siker még így sem jött azonnal, csak amikor 1991-ben megszületett a New York című dal. Ettől kezdve viszont nem volt megállás. A sikeres országos turnék végállomása rendre a telt házas Budapest Sportcsarnok vagy a Kongresszusi Központ volt. Az időközben változó tagságú Tátrai Band egymás után készítette albumait, melyek közül több aranylemez lett.

A banda teljesen egyéni hangzást hozott létre. Ennek alapja a két zeneszerző, Tátrai és Pálvölgyi sajátos, egymást remekül kiegészítő zenei világa volt. Ehhez jött az együttes igen képzett tagjainak közös megszólalása, s Charlie különleges orgánuma. Ne feledkezzünk meg a szövegírókról sem, hiszen sokakat épp a Tátrai Band dalainak mondanivalója fogott meg. Távozásáig Kovács Tamás, később Hetesi Péter Pál (külsősként) jegyezte a szövegeket. Tízegynéhány évet töltött folyamatosan a csúcson Tibusz saját zenekara. Várható volt, hogy előbb-utóbb eljön a pihenés ideje, viszont a Tátrai Band nem búcsúzott nagyon, a tagok ugyanis jól tudták, hogy hamarosan folytatni fogják a közös muzsikálást. Akkor állnak újra együtt a színpadra, amikor mindegyiküknek igazán nagy kedve támad hozzá. Az alapító Kovács Tamás 2003 karácsonyán elhunyt - nem sokkal azután, amikor felmerült, hogy újra együtt muzsikáljon Tibusszal. Ekkor úgy tűnt, soha nem lesz többet Tátrai Band. 2009-ben ünnepelte a 20 éves évfordulóját az együttes, melyet egy jubileumi koncerttel ünnepeltek meg december 18-án a Papp László Budapest Sportarénában. 2010 óta a nyári fesztiválokon és egyéb rendezvényeken is találkozhatunk ismét a Tátrai Band-del.

Boom Boom

A Boom Boom alkalmi formációnak indult. 1998 karácsonya előtt felszabadult egy nap az Old Man's Pubban. Szappanos György akkoriban több csapattal is fellépett a helyen, s kitalálta, hogy jam-et csinál erre az estére. Meghívta aktuális barátait, hogy muzsikáljanak egy jót. Olyan remekül érezték magukat, hogy kedvük támadt folytatni. Tehát nem valamiféle tervezés hozta létre a zenekart, egyszerűen csak megszületett. Ahogy a név kiötlésén sem gyötrődtek sokat. Feltették maguknak a kérdést, hogyan nevezzék a bandát. Valaki azt mondta: "bumm". Egy másik rávágta: "bumm-bumm", s ebből lett a Boom Boom. Napjainkban évente egy-két nagykoncerten lépnek a közönség elé.

Forrás: Wikipedia

Tátrai Tibor dalszövegek (192 db):

211. kórus(Hobo Blues Band)
video

A blues nyomában(Hobo Blues Band)
video

A bolond levele a kisfiúnak(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A cirkusz megy tovább(Hobo Blues Band)
video

A fattyú reménytelen szerelme és halála(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A felhőlovas (Hobo Blues Band)

A Felszarvazottak Balladája(Sipos Péter)

A felszarvazottak balladája(Hobo Blues Band)
video

A felszarvazottak balladája(Deák Bill Gyula)
dalokhu video

A Földön kívül(Tátrai Band)
video

A háziállatok himnusza(Hobo Blues Band)

A kerítés mögött fegyveresek fáklyával(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A királyfi vágtat a réten(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A látogató(Hobo Blues Band)
video

A medve halála(Hobo Blues Band)
video

A mikulástanoncok balladája(Irigy Hónaljmirigy)
video

A nyúl felszólalása...(Hobo Blues Band)
video

A remete története(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A sikátor csendje(Tátrai Band)
video

A szabadság angyala(Hobo Blues Band)
video

A szökevények hajója(Hobo Blues Band)
video

A tegnapi lány(Tátrai Band)

A tigris és a medve utolsó találkozása(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A vadászok bevonulása(Hobo Blues Band)
video

A vadászok bevonulása és az ünnepség kezdete(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A vadászok gyülekezője(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A vadászok gyülekezője /Bolondvadászat/(Hobo Blues Band)
video

A vadászok kivonulása(Hobo Blues Band)
video

A vadember sírverse(Hobo Blues Band)
video

A vadőr vallomása(Hobo Blues Band)
video

A vak zenészek kara lassan lépked a fűben(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A vendégsereg tánca(Hobo Blues Band)
dalokhu video

A vendégsereg tánca /Bolondvadászat/(Hobo Blues Band)
video

A zsákmány terítéken(Hobo Blues Band)
video

A zsákmány terítéken, szépen elrendezve(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Adhatsz még egy kávét(Tátrai Band)

Adj még esélyt(Charlie)

Álmodj még(Tátrai Band)
video

Alvó város(Generál)
video

Amerika az enyém(Hobo Blues Band)
video

Aphrodite emlékére(Juventus)
video

Az áldozatok áriája(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Az éjszaka ablakai(Tátrai Band)
video

Az éjszaka szárnyain(Tátrai Band)

Az orgia(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Az orgia (Vadászat c. album)(Hobo Blues Band)
video

Az öreg hippy balladája(Hobo Blues Band)
video

Az út vadabb felén(Hobo Blues Band)
video

Az utolsó dominó(Tátrai Band)
video

Az utolsó HÉV(Hobo Blues Band)
video

Az üldözés rövid, de véres(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Balladás barátaim(Hobo Blues Band)
video

Barbie Baba blues(Deák Bill Gyula)

Barbie baba blues(Hobo Blues Band)
video

Bárhol hajtom le a fejem(Hobo Blues Band)
video

Bárpult blues(Hobo Blues Band)

BAZ megye blues(Hobo Blues Band)
video

Betegség Blues /Sickness Blues/(Hobo Blues Band)
video

Betegség blues I.(Hobo Blues Band)
video

Betegség bues(Deák Bill Gyula)

Biliárd éjjel(Hobo Blues Band)
video

Black & Blue Café(Tátrai Band)
video

Blues '999(Tátrai Band)
video

Bohóc a dobozon(Hobo Blues Band)
video

Chicago vár(Hobo Blues Band)
video

Családom a természet(Hobo Blues Band)

Csintalan lányok, rossz fiúk(Hobo Blues Band)
video

Csipkerózsika és a 7 törpe(Hobo Blues Band)

De jó lenne haver,…(Skorpió)
video

Dőlnek a szobrok(Hobo Blues Band)
video

Ébredj fel!(Tátrai Band)

Égesd a gyertyát(Tátrai Band)
video

Egy hajókirándulás következményei(Hobo Blues Band)

Egy hosszú film után(Hobo Blues Band)
video

Éjféli boogie(Tátrai Band)

Éjszakai Budapest blues(Hobo Blues Band)
video

Emigráns blues(Hobo Blues Band)
video

Ez a helyzet(Hobo Blues Band)

Ez a helyzet(Deák Bill Gyula)
dalokhu video

Ezüst fák(Tátrai Band)
video

Fekete és kék(Tátrai Band)
video

Fekete rózsa(Tátrai Band)
video

Félamerikai vagyok(Hobo Blues Band)
video

Felhőlovas(Hobo Blues Band)

Férfibánat(Hobo Blues Band)
video

Folyton csak utazom(Tátrai Band)
video

Furcsa emberek(Skorpió)
video

Fut a nyúl a mezőn(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Garmisch-Partenkirchen blues(Hobo Blues Band)
video

Gyáva bohóc(Hobo Blues Band)
video

Gyémántsárkány(Tátrai Band)
video

Hajnali szél(Tátrai Band)
video

Hajtók dala(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Hazafelé(Tátrai Band)

Hello Barátom(Tátrai Band)
video

Hely a térképen(Hobo Blues Band)
video

Hibás a térkép(Hobo Blues Band)
video

Hívlak(Tátrai Band)
video

Hű asszony blues(Hobo Blues Band)
video

Indulj dél felé(Tátrai Band)
video

Isten melyik oldalon áll?(Hobo Blues Band)

Jobb az úton nő nélkül(Hobo Blues Band)

Jön még Mennyország(Tátrai Band)
video

Kapj elő egy lemezt(Generál)
video

Karácsonyi üdvözlet(Hobo Blues Band)
video

Keleti lány(Hobo Blues Band)

Kelj fel, Jancsi!(Hobo Blues Band)
video

Kell az üzemanyag(Tátrai Band)
video

Képzelt szerelem(Tátrai Band)

Kerítés mögött fegyveresek(Hobo Blues Band)

Királyválasztás(Hobo Blues Band)

Kóda(Hobo Blues Band)

Köszöntelek a Földön(Tátrai Band)
video

Középeurópai Hobo blues III(Hobo Blues Band)

Középeurópai Hobo Blues III.(Deák Bill Gyula)
dalokhu video

Különös álom(Tátrai Band)
video

Lakoma(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Lépj be a R(Hobo Blues Band)

Lili a bárónő(Hobo Blues Band)

Másik világ(Tátrai Band)
video

Meg nem írt levél(Hobo Blues Band)
video

Megkésett vallomás(Hobo Blues Band)
video

Menekülés minden utazás(Tátrai Band)
video

Mesél az erdő(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Mesél az erdő /Bolondvadászat/(Hobo Blues Band)

Meztelen majom(Hobo Blues Band)

Miért lettem csavargó(Hobo Blues Band)
video

Miért múlik?(Tátrai Band)
video

Minden eladó(Hobo Blues Band)
video

Mindenem a tévé(Hobo Blues Band)

Mindenem a tévé(Deák Bill Gyula)
dalokhu

Mindennek vége(Hobo Blues Band)
video

Mindig a nők miatt rúgunk be(Hobo Blues Band)
video

Mint egy tolvaj(Hobo Blues Band)
video

Műholdas üzenet(Hobo Blues Band)
video

Műmese(Hobo Blues Band)

Nagyvárosi ártalom(Tátrai Band)
video

Néha egy idegen is jobb a magánynál(Hobo Blues Band)
video

Nem lehet két hazád(Hobo Blues Band)
video

Nem lettünk jobbak(Hobo Blues Band)

Nincs Hollywood blues(Hobo Blues Band)
video

Nosztalgia(Tátrai Band)

Nyolc perces szerelem(Hobo Blues Band)
video

Orgia(Hobo Blues Band)

Óvodai idill(Hobo Blues Band)

Őrtorony(Tátrai Band)
video

Őrülj meg, kicsi!(Hobo Blues Band)

Őrülj meg, Kicsi!(Deák Bill Gyula)
dalokhu video

Papírhajó(Tátrai Band)
video

Péntek esti hős(Hobo Blues Band)
video

Régi barátok(Tátrai Band)
video

Repüljünk el messzire(Tátrai Band)

Requiem(Hobo Blues Band)

Rock and roll doktor(Hobo Blues Band)
video

Rock and Roll rádió(Hobo Blues Band)
video

Rossz asszony blues(Hobo Blues Band)
video

Rossz vér(Deák Bill Gyula)
dalokhu video

Rúgd le a cipőd(Tátrai Band)
video

Rum ária(Hobo Blues Band)
video

Semmid nincs, de Ő a tied(Hobo Blues Band)
video

Sötét nappalok és fényes éjszakák(Skorpió)
video

Sültbolond(Hobo Blues Band)

Szabadíts fel!(Hobo Blues Band)
video

Száműzött lovag(Hobo Blues Band)
dalokhu video

Szárnynélküli angyalok(Tátrai Band)
video

Személyvonat blues(Hobo Blues Band)
video

Tábortűz mellett(Hobo Blues Band)
video

Tapsolj, táncolj, örülj(Generál)
video

Taxi blues(Hobo Blues Band)
video

Temető tangó(Hobo Blues Band)
video

The devil in me(Jamie Winchester és Hrutka Róbert)

Titkos szerelem(Tátrai Band)
video

Titkos szerelem(Charlie)
video

Tizenöt éves srác(Skorpió)

Túl késő(Tátrai Band)
video

Türelemjáték(Tátrai Band)
video

Úgy sírsz(Tátrai Band)
video

Ugyanott, csak kicsit később(Hobo Blues Band)

Utazás az ismeretlenbe(Tátrai Band)
video

Utazni veszélyes(Tátrai Band)
video

Vadaskert(Hobo Blues Band)

Végállomás(Tátrai Band)

Végtelen pillanat(Tátrai Band)

Végtelen út(Tátrai Band)
video

Veszélyes éjszaka(Tátrai Band)
video

Vesztettem vagy győztem(Skorpió)
video

Veteránok(Hobo Blues Band)
video

Vidéki angyal(Hobo Blues Band)
video

Viharos part(Tátrai Band)
video

Vissza a 66-os úton(Hobo Blues Band)
video

Vissza a múltba(Hobo Blues Band)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább