Fluor Filigran

Bemutatás:

Karácson Tamás, azaz Fluor vagy Fluor Tomi (Várpalota, 1987. augusztus 5. – ) magyar rapper illetve médiaszemélyiség. Korábban Fluorid, majd Fluor Filigran néven volt ismert. Zenéjében eleinte az underground hiphop dominált olyan számokkal, mint például a Gecigránát, majd 2010-től a populárisabb irányba fordulva a Mizu című slágerrel vált széles körben ismertté. Stílusában a rap, a hiphop és a dzsessz elemei ugyanúgy megtalálhatóak, mint az elektronikus zene vagy az Auto-Tune-nal korrigált ének.

Biográfia:

Már fiatalon elkezdett rappelni. Első rapszövege a hatos lottóról szólt. A nagy áttörést az jelentette, amikor 2004-ben megkereste Joekert, a Hősök tagját és ütemgyárosát, hogy elkészítse első saját stúdiófelvételét, az Egy pillanatot. Ekkor Fluorid néven futott. Ezután jelentkezett az Animal Cannibals tehetségkutatójába, a Mikrofon Mániába, amelyet tizenhat évesen nyert meg több száz másik mc-t megelőzve. A győzelem után klip is készült az Egy pillanat című számhoz, és még szeptemberben kiadta Ahogy érzem című albumát, amely nyolc számot tartalmazott. A fiatal rapper felhívta magára a figyelmet, rengetegen várták a folytatást.

Még decemberben kiadta a Történet EP címre hallgató kislemezt, majd 2005 szeptemberében a Másik fél maxi címűt. Az előző albumoktól eltérően nem Joeker kezei alatt készültek a felvételek, illetve az alapok, hanem saját maga készített el többet is. A Másik fél maxin helyet kapó Beton című számhoz készült videoklip is.

Ekkor Fluorid úgy döntött, hogy nevet változtat, és Fluor Filigran néven kezd el dolgozni első nagy albumán. Ekkor kezdett közösen dolgozni Nappal, aki azóta Zselenszky néven ismert. A másik fontos találkozása Pixával történt. Ő a későbbiekben is rengeteget segített Fluornak. Pixa több számnak is a producere volt az új albumon, illetve nála lett fölvéve a számok nagy része. Az album végül 2006 júniusában került ki.

Fluor Filigran ezután újabb ötlettel állt elő: következő albumát „lopott alapokra”, azaz híres külföldi instrumentálokra vette föl. A számok ismét Pixánál lettek fölvéve. Több előadó is közreműködött az albumon, többek között a Gruppen Family (Siska Finuccsi, Eckü, Pixa), Mentha és Rich-Zed. A Matek után című szám FankaDeli nek szól. Ezen kívül további híres számok az albumról: Háromból három, Sose legyen roszabb, Parappa. Készült egy bónuszkiadás is, itt már saját ritmusokra rappelnek.

2007-ben Fluor Ecküvel és Pixával elindította az AP! nevű rádiót, amely Székesfehérvár környékén és az interneten hallgatható.

Ugyanezen év decemberében kiadta az Eufória EP című kislemezt. Ezen dolgozott először együtt az Indigó utcával.

Ezen az albumon Fluor Filigran több új stílusban is kipróbálta magát. Az album készítése előtt Fluor megismerkedett Hosszú Zsolttal, aki dzsesszes vonalat vitt a számok nagy részébe. Az album első fele dzsesszes hangulatú, nagyrészt az élet szépségét sugallja. A második felében inkább az elektronikus vonal dominál, ami Pixa specialitásává vált azóta. A címadó számban közreműködik SP. A bónusz részben megtalálható Pixa zenéje, a Fürge ujjak, illetve egy houseparódia, a Dörr Me. A Jó lesz így című számhoz klip is készült. További nevezetesebb számok az albumról.

Fluor 2008 végén egy AP!-műsorban jelentette be, hogy hamarosan új albummal jelentkezik. Még abban az évben bemutatta a Gecigránát című számot. Az albumhoz több tehetséges producer készítette az alapokat: Verz, Wata és Dolbeats is megjelent Pixa mellett. Még az album megjelenése előtt elkészült a Van sok söröd című számhoz a klip. Az album megjelenése után a ... című számhoz is készült egy karácsonyi videoklip.

Fluor decemberben fölrakta Myspace-ére az Ecküvel közös Mr. Hilti című számot. Ekkor bejelentette, hogy nyáron kiadja új albumát, a Popcorn!-t, amelyet a Partyarc című kislemez fog megelőzni. Ekkor hagyta el nevéből a Filigran jelzőt. A Partyarchoz készített klip 2009 júniusában jelent meg.

2010. december 26-tól 2011. január 3-ig minden nap feltett egy letölthető számot az internetes oldalára. Január 4-én megjelent a Mizu című dal klipje, amelyet néhány nap alatt több százezerszer tekintettek meg a YouTube-on. Fluor szerzeményét a Csillag születikben feltűnt Erős Dávid operaként dolgozta fel, innentől kezdve lavinaként indult meg a különböző verziók gyártása. A dal kapcsán plágiummal vádolták meg Fluort. Az LMFAO (angolul: Laughing My Fucking Ass Off, azaz Szétröhögöm a valagam) nevű együttes által előadott szám (Scream My Name) szövegében található egy sor: „We fit together like if we were twos lego’s.” Fluor dalszövegében: „Álljunk össze, mint két kicsi lego.”

2011 májusában megjelent a 'Lájk' című szám videoklipje.

2011 júniusában Fluor ismét a közvélemény figyelmének központjába került Nekem kukim van, neked nunid van... című dalával.

2014-ben Diazzal megalakítják a Wellhello nevű formációt, mely hihetetlen népszerűségnek örvend.

Forrás: Wikipédia

Fluor Filigran dalszövegek (99 db):

3-3(Fluor Filigran)

A másik fél(Fluorid)

A másik fél(Flourid)

Akarodapingvint(Fluor Filigran)
video

Akarsz-e játszani(Red Bull Pilvaker)

Apró dolgok(Wellhello)
video

Az utolsó hibám(Wellhello)
video

Barátom(Wellhello)
video

Bárhová(Wellhello)
video

Boom boom bang(Fluor feat. Pixa)
video

(Fluor Filigran)
video

Crush (ft. Andro)(Wellhello)
video

Crush 2 (ft. Miller Dávid)(Wellhello)
video

Csak egy film(Fluor Filigran)
video

Csicskalángos(Fluor Filigran)
video

Csicskalángos (Alekosz verzió)(Fluor Filigran)
video

Csillag születik 3 - Erős Dávid - Mizu(Csillag Születik)

Csoda, hogy még élünk (ft. Lil Frakk)(Wellhello)
video

Disco Club(Wellhello)
video

Ébredések(Kínospont)

Egy kicsit(Fluor Filigran)
video

Egy pillanat(Fluorid)
video

Egy pillanat(Fluor Filigran)
video

Éjszakai műszak(Fluor Filigran)
video

Eufória(Fluor Filigran)
video

Ez a tied(Flourid)
video

Faház meg sátor(Animal Cannibals)
video

Felle Felle(Limousine Brothers)

Félteni kell(Fluorid)
video Zeneszöveg.hu - Fluorid előadóhoz tartozó letöltések

Félúton(Fluor Filigran)
video

Gecigránát(Fluor Filigran)
video

Hajnalíz(Fluor Filigran)
video

Halenda(Fluor Filigran)
video

Hirtelen félúton(Fluor Filigran)
video

Hív az élet kzr. Hosszú Zsolt(Fluor Filigran)
video

Hol vagy?(Fluor Filigran)

Holiday (ft. Lil Frakk)(Wellhello)
video

I love hip-hop(Fluor Filigran)
video

Jó lesz így(Fluor Filigran)
video

Kell az új is kzr. SP(Fluor Filigran)

Képkockák(Fluor Filigran)
video

Késő(Fluor Filigran)
video

Ki a hülye(Fluor Filigran)
video

Kismacska(Wellhello)
video

Kital-álom(Fluor feat. Indigó utca)

Kital-álom (feat Fluor)(Indigó utca)
video

Lájk(Fluor Filigran)
video

Lájk (remix)(Fluor Filigran)
video

Látszik(Fluor Filigran)
video

Magába szív(Fluor Filigran)
video

Maraton(Eckü)
video

Más lesz (ft. Fluor)(Kállay-Saunders András)
video

Mély, városi álom(Fluor Filigran)
video

Méreg(Fluor Filigran)

Mi legyen(Fluor Filigran)
video

Miért gondol mást?(Fluor Filigran)

Mit mondanál a csendnek?(Wellhello)
video

Mizu(Fluor Filigran)
video

Monoton(Fluor Filigran)
video

MotoRakpart (ft. Duanci Maoka)(Wellhello)

Nekem kukim van(Soerii & Poolek feat. Fluor)
video

Nekem kukim van neked nunid van(Fluor Filigran)
video

Nemszámítapénz(Wellhello)
video

Off(Fluor Filigran)
video

Október(Fluor Filigran)
video

Ölelni szavakkal(Wellhello)
video

Összetörve is jó(Kökény Attila)

Őszinte(Wellhello)
video

Parappa(Flourid)

Parfüm [km. Fluor Filigran](SP Éder Krisztián)
video

Party állat(Fluorid)
video

Partyállat(Fluor Filigran)
video

Partyarc (ft. Fluor, Pixa)(Valmar)
video

Pató Pál úr(Red Bull Pilvaker)
video

Pezsgőeső (ft. Walmar)(Wellhello)
video

Picsakészen(Fluor Filigran)
video

Pofon(Flourid)
video

Pontpontpont(Fluor Filigran)
video

Ragadozók (ft. AKC Misi, AKC Kretta)(Wellhello)
video

Régi szőke(Wellhello)
video

Részegen egy rolleren (ft. Papp Szabi)(Wellhello)
video

Sörhas skit(Fluor Filigran)

Szabályok(Fluor Filigran)

Szavaim(Fluor Filigran)
video

Szavak(Red Bull Pilvaker AllStars)
video

Szédülszel(Fluor Filigran)
video

Szeretnék maradni(Flourid)
video

Szeretnék maradni (közr.: Bélamester)(Flourid)
video

SZIA (közr. Fluor Filigran, Pixa)(Vérfürdő)
video

Te is érzed(Fluor Filigran)

Tó-Lyuk(Fluor Filigran)

Tombolunk(Kelemen Kabátban)
video

Történet(Fluor Filigran)
video

Történet (Jöhet bármi)(Fluorid)
video

Tudinni(Fluor Filigran)
video

Varázslat(Fluor Filigran)
video

Zsír a buli kzr. Eckü(Fluor Filigran)
video

Zsúr(Wellhello)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább