Karabély - Terézvárosi Clandestino

Virágzó akácfaág,
örök álmát alussza a hót sereg,
szorgos kezek járnak,
vár rád a fekete munka.

A városban nézd csörgedez a lóvé,
a gyerek, a gitár, dob,
csak a sárkányok éhesek,
dobd fel a fazekat a biciklivázra,

mert rajthoz áll veled száz halál,
sarkon az Al Pacino,
Babár egy füttyjelre vár,
ez a terézvárosi clandestino.

Nagy a világnak a zaja muzsikál,
a fülemben ropog a tűzön
az aranyhal, fehér galambraj száll
keresztül a fényes varrótűkön.

Míg telel én velem ez a bolygó,
kopog a dorkó, erre visz,
jaj arra visz, lekopik a sarka,
de a szapora csóró.

És útra kel a holdra fel,
mint flitteres anyagot az olló,
hasítja már a kék eget,
a képzelet, mint a Szojuz, a holló.

És csönget a szomszéd, hogy kéne már valami más,
tükrök a mézeskalácsszíveken,
a falakban valami ráz,
a szatyrokban a tegnap álmai a kábelen,
kezek, áram vágtat végig, végig Bábelen

Összenéz a sok zenész,
hová vezet ez a New Wave,
elszelel - kit érdekel - nyomtalanul
megint vagy húsz év.

Mit húsz! Ha velem húz a cigánygyerek,
ez a napja, hogy meghalok,
s az angyalok raja fuvaroz a virradatba.

Mit virradat! Egy pillanat,
fő már a feketekávé,
rap zene a híd alatt,
EGY-KÉT-HÁ-NÉGY, nyomjad Tádé!

És csönget a szomszéd, hogy kéne már valami más,
tükrök a mézeskalácsszíveken,
a falakban valami ráz,
a szatyrokban a tegnap álmai a kábelen,
kezek, áram vágtat végig, végig Bábelen.