Havas Lajos

Havas Lajos
Teljes név: Havas Lajos
Együttes: Back II Black, Balog Brigi, Chico, Cynthia, Kökény Attila, Tibes, Zizi, Ági, Álomutazó - Mesemusical,
Hangszer, szerep: pozan, ének, vokál
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 3, összesen 6859 alkalommal

Bemutatás:

Énekes

Biográfia:

1981. június 24-én születtem Balassagyarmaton. A zenével való ismerkedésem 4 éves koromban kezdődött, amikor is kaptam egy hegedűt. Zenész családból származom, ebből adódóan tanárban nem volt hiány. 6 vagy 7 éves lehettem, amikor beírattak a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolába hegedű szakra, de hamar meguntam, mert nem szerettem a hangszert. Az éneklés persze folyamatosan ott volt az életemben, így amikor 14 éves lettem, édesanyám azt mondta, hogy ha profi énekes akarok lenni, akkor el kell mennem egy énektanárhoz, aki megtanítja az éneklés sokoldalú technikáit. Elmentünk a zeneiskolába, és édesanyám úgy gondolta, ha már ott vagyunk az ének felvételin, akkor válasszunk egy hangszert is hozzá. Szaxofonos akartam lenni, így hát megvolt az elképzelés, csak az volt a baj, hogy nem volt se szaxofontanár, se szaxofon. Így hát édesanyám döntött, és én, mint jó kisfiú engedelmeskedtem: pozanos lettem az énekes mellett. Megvallom eleinte nagyon utáltam a pozant. 1 évig nem is érdekelt, de egyszer tisztán emlékszem egy George Benson dalra. Elkezdtem pozanozni, és nagyon megtetszett a hangszer. Ezerrel elkezdtem gyakorolni és felvételiztem a váci Zeneművészeti konzervatóriumba. Mind a két szakra (ének, pozan) felvételt nyertem, de máig nem érthető okok miatt csak egy szakot választhattam, azt gondoltam, mint énekes fejlettebb szinten vagyok, így hát a pozant választottam.

A konzervatóriumi éveim közepén megismertem a Back to Black-ből ismert Bársony Bálintot, és Erdélyi Andrást, akik segítségével első nagylemezem megjelent Chico "Érintés"címmel. Innentől kezdve, mint Havas Lajos Chico ismertek meg a zenei szakmában. Mivel a jazz zene egész kicsi koromtól nagy kedvencem volt, így létrehoztam barátaimmal a Chico Unplugged Jazz-t. Teltek múltak az évek, és egyszer Bársony Bálint barátom megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha a Back to Black-ben pozanoz-nék, és vokáloznék. Nagy örömmel elmentem egy próbára és azóta, kb.4 vagy 5 éve session zenésze vagyok a Back to Black-nek.

2008 novemberében a Bolyki Brothers a cappella együttes tagja lettem. Mit jelent számomra a Bolyki Brothers? Egy olyan közösség, ahol a központ Isten. Megvallom, ez az életrajzomnak a legfontosabb része, mert elmondhatom, hogy az életemnek a középpontjában Isten áll. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a Bolyki Brothers-ben énekelhetek, és mindenért. Ha bárki megkérdezné mi a legfontosabb az életemben, akkor három dolgot tudnék neki mondani, ez pedig: Isten, család és a zene. Mi a célom a jövőben? A válaszom: olyan életet szeretnék élni, hogy Isten örömét lelje bennem. Ez lennék én, tudom nem egy szokványos önéletrajz, amit olvasol, de most így éreztem, és az őszinte szív a legfontosabb. Mindenkinek, aki olvassa ezeket a sorokat Isten áldását kívánom az életébe.

Forrás: Hivatalos oldal

Havas Lajos dalszövegek (19 db):

A Pillanat(Cynthia)
video

Álmaimban(Chico)
video

Búcsúznom kell(Kökény Attila)
video

Ellopott szerelem(Chico)

Ellopott szerelem(Ági)
video

Érintés(Chico)

Érzem, hogy élek(Tibes)
video

Súgd meg(Chico)

Szeretni volna jó(Ági)

Te + Én(Ági)

Tekerjük most vissza (ft. Patrícia)(Tibes)
video

Tiéd az éjszaka (ft. Oláh Gergő)(Tibes)
video

Új Élet (ft. Pajor Tamás)(Tibes)
video

Várj még feat. Chico(Zizi)
video

Zsonglőrködöm(Balog Brigi)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább