Keres Tibor

Keres Tibor
Teljes név: Keres Tibor
Együttes: Wastaps,
Hangszer, szerep: gitár
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 4789 alkalommal

Bemutatás:

A Wastaps együttes gitárosa és zeneszerzője.

Biográfia:

1951-ben születtem, 10 éves koromtól tanultam zongorázni, 14 éves koromban kezdtem gitározni. A gimnáziumban osztálytársammal, Fábri Péterrel – aki később sikeres fotós lett – megalakítottuk első zenekarunkat Fabri’s néven. Amikor a Baksa Soós János (KEX) első zenekara a Wastaps, pár hónap működés után feloszlott, az együttesből két zenész csatlakozott hozzánk és felvettük a Wastaps nevet. Fábri Péter kiválása után lettem a zenekar vezetője.
1971-től egy évet jártam az ELTE BTK angol-történelem szakára, de végül kimaradtam és a zenélést választottam. Valamikor a hetvenes évek elején egy évig jártam az OSZK Stúdióba, gitárt és Stark Tibortól hangszerelést tanultam és magántanárnál továbbra is tanultam zongorázni.
1971-től kezdtem zenét és szöveget írni, az 1988-ig működő Wastaps együttesben számtalan zenét és szöveget írtam, melyekből rádió és TV felvételek, kislemezek készültek. 1972-től a Wastaps együttessel – Magyarországon elsők között – soul zenét és amerikai fúziós zenét (Chicago, Blood, Sweat and Tears) kezdtünk játszani, először két, majd háromtagú fúvós szekcióval. Ekkortól kezdve a fúvós hangszereléseket is én készítettem.
A Wastapsban az évek során szerencsém volt olyan kiváló jazz muzsikusokkal játszani, mint pl. Baló István, Várkúti Géza, Szilágyi László, Vincze Zoltán, Hetényi Kálmán, Fekete Tibor, akiktől sokat tanultam. Olyan kiemelkedő képességű frontemberek álltak a zenekar élén, mint Szegváry Gábor, Szép Károly, Majsai Gábor, Postássy Júlia, akik lehetővé tették, hogy elképzeléseimet megvalósíthassam.
Az együttes 1988-as feloszlása után a színpadi zenéléssel felhagytam, zeneszerzéssel és számítástechnikával foglalkoztam, valamint létrehoztam egy házi stúdiót.
2011-től az újra összeállt Wastapsban zenélek, hét dalt írtam az új lemezünkre, a felvételeken gitáron és helyenként billentyűkön játszom.
Szabadidőmben Bruce Hornsbyt, Marc Cohnt, Eric Claptont, Tower of Powert, meg a régi feketéket hallgatom.

Zenekarai (1 db):

Wastaps

Wastaps

(1969 - napjainkig)

Keres Tibor dalszövegek (19 db):

A funk és a soul(Wastaps)
dalokhu video

A zene érted szól(Wastaps)
dalokhu

Álom ez a város(Wastaps)
video

Az éjszaka országútjain(Wastaps)
dalokhu

Bolond világ(Wastaps)
dalokhu

Búcsúdal(Wastaps)
dalokhu video

Engedd, hogy az legyek(Wastaps)
dalokhu video

Ha mellettem alszol(Wastaps)
dalokhu video

Ha nem adod ingyen(Wastaps)
dalokhu video

Hazafelé(Wastaps)
dalokhu video

Körforgás(Wastaps)
dalokhu

Lassú blues(Wastaps)
dalokhu

Magasba kellene érni(Wastaps)
video

Mégis így volt jó(Wastaps)
dalokhu video

Néha te vagy(Wastaps)
dalokhu video

Nem vigyázol rám(Wastaps)
dalokhu video

Szeresd a dalt(Wastaps)
video

Táncolj tovább(Wastaps)
dalokhu

Zenének érzem mindig(Wastaps)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább