Kozma Kata

Kozma Kata
Megtekintve: Ma 1, összesen 6406 alkalommal

Bemutatás:

Budapesten született Artijsus Junior Díjas dalszerző-producer. Egyetemi tanulmányait a világhírű bostoni Berklee College of Music-on végezte teljes ösztöndíjon, előadóművészet és ‘Pro Music’ kettős szakon. Egyetem után New York-ban dolgozott hangszerelőként, producerként és zongoristaként. George Duke, többszörös Grammy- Díjas amerikai producer “Kivételes zenei tehetség”- nek, Ray Santisi (Diana Krall/Keith Jarrett zongoratanára) pedig ‘Generációja egyik legígéretesebb zongorista/ hangszerelőjének” tartja.

Biográfia:

Kata húszas évei elejére olyan zenei ikonokkal dolgozott együtt, mint Michael McDonald, Esperanza Spalding, Lalah Hathaway, Presser Gábor, Ryan Tedder, Paula Cole és Nona Hendryx. 2009-2012 között a bostoni Mars Hill Fellowship gospel kórus zenei vezetője, valamint a blues legenda B.B. King életéről szóló, Bostonban megrendezett musical zenei vezetője és zongoristája, a Grammy-díjas dobos, Terri Lyne Carrington-al. 2010-ben a világ 5 legjobb, fiatal női jazz zongoristája közé választották az USA- ban, és nagyikerű koncertet adott a washington-i Kennedy Center-ben. 2013-ban első önállóan hangszerelt lemeze “View From The Q” Sanura énekesnővel mind a zenei kritikusok, mind az amerikai soul közönségnél sikert aratott. (Szintén 2013- ban) Sas Tamás Szélcsend c. nagyjátékfilmjének zenéjét szerezte (Magyarország eddigi legfiatalabb női filmzeneszerzőjeként), valamint főcímdalát énekelte. Children Of Distance zenekarral közösen írt dala a “Barátként Búcsúzom” a Deezer zenei lista első helyén landolt, YouTube-on az év egyik legnézettebb videója volt. 2014-ben két dala (co-write) szerepelt az Eurovízió (A Dal) műsorában, amiből a ‘Give Me Your Love’ c. dal holtversenyben első helyezést ért el, a műsorban eddig kapott legmagasabb ponszámmal. 2017-ben, szintén A Dal műsorában, “Together” c., Szabó Ádám által előadott, közösen írt daluk ezúttal a közönségtől kapta a show eddigi legmagasabb pontszámát. 2014 és 2015-ben a Miss Universe zenei vezetője és hangszerelője. 2016-ban a chicagoi Johnny Mercer Alapítvány dalszerzői pályázat első nemzetközi ösztöndíjasa, az alapítvány 11 éves működése óta. Idehaza Kata zenéjét és hangját hallhatjuk az idei Summer Magic, -Euronics, MVM, MindigTV, FINA és Szerencsejáték reklámokban, valamint szövegíróként megmutatkozik Hien: Lullaby c. dalában (Petőfi Rádió, Class FM), ami a 2016-os Sziget Fesztivál Fidelio színpadán került bemutatásra, szimfonikus zenekar kíséretében. Kata jelenleg egy zenés nagyjátékfilm zeneszerzője és hangszerelője, ami 2017-ben augusztusában lesz látható a mozikban. 2017-ben a Hello Hollywood c. Tv-műsor főcímzenéjét írta, énekelte és keverte, amit az Oscar-díjas La La Land c. film hangmérnöke, Jett Galindo masterelt Hollywood-ban. 2017 februárjában egy világbékét, az emberi sokszínűség megértését és elfogadását hirdető kampámy producereként és dalszerzőjeként, több, mint 20 különböző nemzetiségű és vallású énekessel/zenésszel készített felvételt Los Angeles-ben, amely 2017 őszén kerül publikálásra. 2017 tavaszán az “Év Zeneszerzője”-ként Artisjus Junior Díjat kap, majd a 2017-es Fina World Championships Hivatalos Dalának zeneszerzője és hanszerelője. (We Are The Water). 2017 októberében a Budapest Music Expo által szponzorált Nashville Songwriting Camp (USA) egyik zeneszerzője, 2017 novemberében
Magyarország első Nemzetközi Dalszerző Táborában (Songbook Songwriting Camp 2017) vesz részt, valamint a Zeneszöveg.hu, majd a Universal Music Poland szervezésében a CEE Music Camp 2017 magyar delegáltja. 2018-ban a “Közös Alkotás Ereje” témában Dina Mystris-el tart előadást a Budapest Dalszerző Expo-n.

Kozma Kata dalszövegek (20 db):

Barátként Búcsúzom feat.Kozma Kata(Children of Distance)
video

Értünk bármit (feat. Nika)(Children of Distance)
video

Evergreen (album version)(Jónás Vera Experiment)
video

Freedom (ft.BOM)(NÁGI)
video

Give Me Your Love(Szabó Ádám)
video

Hard(Jónás Vera Experiment)
video

Last Song(Jónás Vera Experiment)
video

Liar(Farkas-Jenser Balázs)
video

Lullaby(Hien)
video

Mindig máshol(Mango Blitz)
video

Mögötted állunk - FINA Budapest 2017(Veréb Tamás)

Nem változtatnék(Mészáros Tamás (Fool Moon))
video

Nincs Határ (FINA szurkolói himnusz)(Veréb Tamás)
video

Over and Over(Vavra Bence)
video

Összetörve (ft. ReBecca)(Children of Distance)
video

Satellites(Ceasefire X)
video

Szótlanság(Vavra Bence)
video

Together(Szabó Ádám)
video

Túl sokszor (feat. Knoll Gabi)(Children of Distance)
video

We are the water - FINA Budapest 2017(Veréb Tamás)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább