Sárközi Viktor

Sárközi Viktor
Teljes név: Sárközi Viktor
Együttes: Keressük!
Hangszer, szerep: Keressük!
Megtekintve: Ma 2, összesen 1105 alkalommal

Bemutatás:

1982.november 23-án születtem Jászberényben.
Édesapám indított el a zenei pályán (ekkor voltam 11 éves), akit addig addig nyaggattam
míg meg nem tanította nekem a House of the rising sun akkordjait egy régi muzeális
akusztikus gitáron.
Aztán lassan megtanultam rajta az összes számot, amit még ő játszott a 70-es években.
Később megkaptam az első elektromos gitáromat és már nem volt megállás.
Középiskolai évek alatt megfertőzött a rock és metal stílus és fokozatosan kezdtem elsajátítani a technikás gitározás csínját-bínját.
Ekkor kerültem be az első komolyabb zenekaromba, ahol már Bobo-val együtt zenéltünk. Később egyetemi tanulmányaim alatt tagja lettem egy Tribute bandának, akikkel sikerült biztos színpadi rutint szereznem nagyobb koncerteken is (Sziget fesztivál, Wigwam,stb..)
Emellett itthoni zenésztársaimat sem hanyagoltam el, sokat koncerteztünk a Jászságban különféle rock klubokban és motoros találkozókon.
Közben változott a zenei gondolkodásmódom is, új stílusokat kedveltem meg (jazz, blues, funky, soul), ezeket próbálom beépíteni játékomba, valamint a zeneszerzés is egyre közelebb áll hozzám.
Arra törekszem, hogy a Jászmagyarok gitár hangszerelése minél változatosabb és egyedi színt képviseljen e stílus palettáján.

Zenekarai (0 db):

Sárközi Viktor dalszövegek (0 db):



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább