Patocska Olivér

Patocska Olivér
Teljes név: Patocska Olivér
Együttes: ByTheWay, Freddie, Juhos Zsófi, OliverFromEarth, Opitz Barbi, Romantic, Rácz Gergő, Songwriting Camps, Szeged All Stars, Vastag Csaba, Vastag Tamás,
Hangszer, szerep: énekes
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 5497 alkalommal

Bemutatás:

Patocska Olivér 1992. május 4-én született Budapesten.

A ByTheWay együttessel vált ismertté a 2013-as magyarországi X-Faktor (negyedik évad) -ban, ahol a műsor hazai történetének legsikeresebb csapataként második helyezést értek el. Később a Bravo OTTO gálán elnyerték az év felfedezettje közönség díjat, majd 2014-ben kivált a fiúbandából és karitatív tevékenységekkel kezdett el foglalkozni. 2016-ban aztán kis szünet után újra munkába állt , hogy felépítse szóló karrierjét. Jelenleg szerzői kiadásban , önmagát menedzseli.

Biográfia:

2016-ban OliverFromEarth néven jelent meg a magyar zenei piacon.

A ByTheWay alatt szerzett rajongói köre azóta is szilárdan kitart mellette, és közben alakul a tinipiacról a 18-35 korcsoportra, ez a közösségi oldalain történő aktivitásból egyértelműen mérhető.

Debütálása óta három dala jelent meg videoklip kíséretében, melyek egytől egyig országos zenei csatornák (Music Channel, Viva TV) online listájának az első helyén végeztek. Ezen dalok azóta is magas rotációban elérhetőek a televíziós csatornákon és országos rádiókon is.

Videoklipek:

Ne félj

Crazy

Destiny


A Ne Félj 2016-ban az év legjobb magyar klipje lett a Music Channel Top 100 listáján. Nemzetközi összesítésben a 9. helyig kúszott fel.

A napokban forgatta le a legújabb videoklipjét az OliverFromEarth az Idegenek című új nótájukhoz, aminek egy varázslatos hely a Magas Tátra adott helyszínt. A klippet a közönség először 2017. szeptember 28án láthatja majd.


Színpadi debütálásával eddig várt az OliverFromEarth, viszont most már elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy élőben is a közönség elé vigyük a produkciót.

Élőzenekaros fellépéseket vállal a formáció, ahol a klasszikus könnyűzenei felállást modern hangszerekkel, hangszereléssel egészítik ki, magyar és angol nyelvű dalszövegekkel.

Patocska Olivér dalszövegek (27 db):

A világ az enyém (feat. BLR)(OliverFromEarth)
video

Állj!(OliverFromEarth)
video

Annak idején (A DAL 2024)(OliverFromEarth)

Bárhogy kérném(Vastag Csaba)
video

Crazy(OliverFromEarth)
video

Destiny(OliverFromEarth)
video

Ezt akartad(Freddie)
video

Harangok(Vastag Tamás)
video

Holnap tali! (ft. Benji, Juhász Levente)(OliverFromEarth)

Hullámzom (Tokió 2020)(OliverFromEarth)
video

Idegenek (feat. Fura Csé)(OliverFromEarth)
video

Lófejű(OliverFromEarth)
video

Ma szerettem beléd (ft. OliverFromEarth) / A DAL 2024/(Juhos Zsófi)
video

Meddig várjak?(Opitz Barbi)
video

Ne félj (feat. BLR)(OliverFromEarth)
video

Neked én, nekem nem te (ft. OliverFromEarth)(Rácz Gergő)
video

Szeretem, ha szabad(Szeged All Stars)
video

Tilos csillagom(Vastag Csaba)
video

Ugyanúgy szép(Vastag Csaba)
video

Utoljára látni nehéz (A DAL 2023)(OliverFromEarth)
video

Vágyom rád (ft. Herceg & Goore)(Romantic)
video

Vártam (feat. BLR)(OliverFromEarth)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább