Thorday Ákos

Thorday Ákos
Teljes név: Thorday Ákos
Együttes: Age of Nemesis, Nemesis,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 3, összesen 2862 alkalommal

Bemutatás:

Thorday Ákos /1967-2003/ az egyik legjellegzetesebb hangú magyar metál énekes volt. Korai halála óriási veszteség. Mindössze 36 évet élt.
Zenekarai: Unicum States (billentyű, ének) Nemesis (ének)
Kiadványok: Unicum States: Különleges állapotok (1994), Nemesis: Nemesis (1998), Abraxas (1999)
A székesfehérvári Unicum States az 1990-es évek elején alakult. Kezdetben valamivel könnyedebb, jazz-rockos stílust vitt a zenekar, majd egyre inkább a progresszív rock felé tolódtak, amely zsáner akkortájt meglehetősen alulreprezentált volt a hazai rockéletben. 1994-ben a Hungaroton adta ki a Különleges állapotokat kizárólag kazettán, viszont azóta sem volt újrakiadása, vagy cédés megjelenése.
Nemesis: 1997 nyarán alakult progresszív metált játszó csapat. Soha nem kívántak az éppen aktuális irányok hatásai figyelembe véve dolgozni, kizárólag az érzelmeiket, hangulatukat fejezték ki. Bemutatkozó albumuk 1998-ban került a boltokba, szerzői kiadásban Nemesis címmel, melyet mind a közönség, mind a kritikusok jól fogadtak. 1999-ben szerződést kötöttek a GULA Records kiadóval, és ez év őszén megjelent az Abraxas című albumuk. Ezzel az albummal a progresszív színtér élvonalába kerültek. Az 1999-es Progfesten már főzenekarként szerepeltek, majd két országos turnét bonyolítottak le.


Zenész kollégák, újságírók visszaemlékezéseiből:

„Thorday Ákos, az Unicum States billentyűse és énekese egy nagyon mély érzésű ember volt.”
Unicum States zenekar: „Egyre lassabban születtek a dalok, az új lemezzel kapcsolatban Ákosnak egyre habókosabb, elvontabb víziói lettek, és a szövegek is nehezen jöttek.
„Az Unicum States felbomlása után a zenekar fele a Nemesisben folytatta.”
„Óriási hangterjedelme mellett a Nemesis album lényegét jelentő hangulati váltásokat is úgy tudta követni, hogy még most is beleborsódzik az ember háta.”
„Ákos egyedi hangját nehezen tudtam máséval helyettesíthetőnek tekinteni - főleg, hogy kis hazánkban azóta sem tűnt fel nagy számban Ákoshoz hasonló szintű énekes.”
„Ákos túlságosan belement a rockéletbe Székesfehérváron és szép lassan őrlődött fel az egészsége. Amikor utoljára találkoztunk, akkor megbeszéltük, hogy még csinálunk egy Unicum States-búcsúkoncertet. Sajnos, ez már nem történhetett meg, két héttel később jött a telefon, hogy elment. Sajnálom, hogy ezt a történetet nem tudtuk lezárni rendesen. Ákos emlékére volt még egy emlékkoncert a Wigwamban, ahol újra együtt játszottunk pár dalt a Nemesis tagjaival kiegészülve.”

Zenekarai (2 db):

Nemesis

Nemesis

(ismeretlen - napjainkig)

Thorday Ákos dalszövegek (37 db):

4 tükör(Nemesis)
video

A Kígyó szeme(Age of Nemesis)
video

A kígyó szeme(Nemesis)

A Végzet Ajtaja(Age of Nemesis)

A végzet ajtaja(Nemesis)

Abraxas(Age of Nemesis)

Abraxas(Nemesis)

Arc nélküli ellenség(Age of Nemesis)
video

Arc nélküli ellenség(Nemesis)

Az elszakadás(Nemesis)

Az elszakadás(Age of Nemesis)

Ébredj fel(Nemesis)
video

Éden?(Nemesis)

Eden?(Age of Nemesis)

Honvágy (Virágének)(Nemesis)
video

Kapu előtt(Age of Nemesis)
video

Kapu előtt(Nemesis)
video

Karma(Nemesis)

Körforgás(Age of Nemesis)
video

Körforgás I. (Fény-út)(Nemesis)

Körforgás II. (Eszmélet)(Nemesis)

Léptek(Age of Nemesis)

Léptek(Nemesis)

Mama sír(Nemesis)

Mama sír(Age of Nemesis)
video

Menekülés(Nemesis)
video

Menekülés(Age of Nemesis)
video

Négy tükör(Age of Nemesis)
video

Négy tükör(Nemesis)

Predesztináció(Age of Nemesis)

Predesztináció(Nemesis)

Psychogeist(Age of Nemesis)

Psychogeist(Nemesis)

Szürke szoba(Age of Nemesis)

Szürke szoba(Nemesis)

Utolsó kép(Age of Nemesis)

Utolsó kép(Nemesis)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább