Children of Distance - Levegő

Te vagy nekem a fény, te vagy a zaj
Te vagy a szélcsend, a zivatar
Te vagy a múlt, te a jövő
Nekem az éltető levegő

Az élet vizén egy magányos csónak
Vártam rád, de nem tudtam, hol vagy
Egyedül álltam szemben mindennel
De belül tudtam, egyszer jönnöd kell

Talán a sors akarta így
Talán csak véletlen
Hogy azon a nyári délutánon
Kikötöttél mellettem

Mondd, hogy így marad
Mondd, hogy mindig itt leszel
Mondd, hogy sosem múlik el
Mondd, hogy nem engedlek el többé

Te vagy nekem a fény, te vagy a zaj
Te vagy a szélcsend, a zivatar
Te vagy a múlt, te a jövő
Nekem az éltető levegő

Kabátot húz a nyár, itt az idő, búcsút intsen
Sarkában az ősz, nyálkás ujja a kilincsen
Még nem telt sok idő, de már felszállt a köd
Úgy aludt ki a tűz, ahogy a fellángolás jött
Az elmúlás mért húz közel, mikor kezed úgy ölel?
Azt érezhetném tőle, a búcsú soha nem jön el
Legbelül mit érzek, arra szavak nincsenek
Egy fekete lyuk van bennem, dobogó szív helyett

Ahogy távolodunk egymástól, mára én is beláttam
Bárhová is visz a szél, és azt hittem, hogy lezártam
Lehet, hogy most az kell, hogy elengedjelek
Úgy szeretnél együtt lenni, ahogy nem lehet
Túl önző vagyok, tudom, nem osztozhatok rajtad
Bennem csak egy szebb élet ígéretét hagytad
És milyen búcsú az, ahol tudjuk, folytatás lesz?
Vajon akarjuk-e egymást újra akkor is, ha más lesz?

Mondd, hogy így marad
Mondd, hogy mindig itt leszel
Mondd, hogy sosem múlik el
Mondd, hogy nem engedlek el többé

Te vagy nekem a fény, te vagy a zaj
Te vagy a szélcsend, a zivatar
Te vagy a múlt, te a jövő
Nekem az éltető levegő