Galácz Lajos

Galácz Lajos
Teljes név: Galácz Lajos
Együttes: Jakab György és a Neoton, Karda Beáta, Katona Klári, Neoton Família, Szandi, Vincze Viktória, Weszely Zsuzsa,
Hangszer, szerep: basszus gitár
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 11497 alkalommal

Bemutatás:

Basszusgitáros, a Neoton együttes alapító tagja.

Biográfia:

1965-ben két közgázos fiatal, Pásztor László és Galácz Lajos az akkori divatnak
megfelelően egy Mikulás-napi egyetemi versenyre beatzenekart alapított, a Neotont.
Balázs Fecó billentyűssel kiegészülve 1968-ban megnyerték az Országos Ki mit tud?
vetélkedőt a Nekem eddig Bach volt mindenem című dallal. Ugyanebben az évben
még megjelent a Kell, hogy várj, a Neoton első nagy sikere.
1971-ben jelent meg az első nagylemez Bolond város címmel. Ezen az LP-n Pásztor,
Galácz és Balázs Fecó mellett játszott Som Lajos basszusgitáron és Debreczeni Ferenc,
az Omega későbbi dobosa.
1977-ig volt az együttes tagja, amikor egy turné alatt bejelentette, hogy a civil életet
választja, és inkább a családjának és munkájának szenteli az idejét. Helyére később
Baracs János basszusgitáros került.
Azután közgazdászként dolgozott.

Galácz Lajos dalszövegek (24 db):

A "Várunk rád"(Neoton Família)
video

Az álmokban hittem(Vincze Viktória)
video

Bárcsak nálam lehetnél(Neoton Família)
video

Boldog család(Neoton Família)
video Zeneszöveg.hu - Neoton Família előadóhoz tartozó letöltések

Csak a zene(Neoton Família)
video

Denevérszárnyú éjszakák(Neoton Família)
video

Egy fiú és egy lány(Katona Klári)
video

Egy kicsit csendben lehetnél(Neoton Família)
video

Egyszer véget ér az út(Szandi)

Egyszer véget ér az út(Neoton Família)
video

Ej, ej, kisember(Neoton Família)
video

Élni kell(Jakab György és a Neoton)
video

Élni kell(Neoton Família)
video

Hívlak(Neoton Família)
video

Hozzánk mindig hazaérkezel(Neoton Família)
video

Menni kell(Katona Klári)
video

Miért nem szóltál(Weszely Zsuzsa)
video

Ő és én(Katona Klári)

Pillanat(Katona Klári)
video

Sose add fel a reményed(Neoton Família)
video

Szeretem azt(Neoton Família)
video

Tegnap még azt hittem(Neoton Família)
video

Vallomás(Neoton Família)
video

Vén rádió(Karda Beáta)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

peter56 Hozzászólás ideje: 2012-07-22 02:31:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-22 02:42:29

Véleménye a(z) "Galácz Lajos" személyről:

.................a Neoton nélkü-webhivatkozás moderálva- mondjak............0000000000..............

peter56 Hozzászólás ideje: 2012-07-22 02:30:23

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-22 02:42:29

Véleménye a(z) "Galácz Lajos" személyről:

-webhivatkozás moderálva- csodálatos hangod volt... remélem még halhatom... Pèter

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább