Népdal - Tulipán módjára felnőtt szép virágom

Tulipán módjára felnőtt szép virágom,
Legyen nálad kedves ezen bús írásom,
Melyben ily távolról kívánlak tisztelni,
Szívem vonzalmait előtted kitárni.
Az én egészségem különben jó volna,
Rólad álmodásom ha nyugodni hagyna;
Sok elmúlt szép napom eszembe nem jutna;
De ha szép termeted, ragyogó két szemed,
Szívemet ápoló igaz szereteted
Eszembe jut, mindjárt elfog a bubánat:
Kínozza lelkemet, sóhajtat utánad.
Ó, ha fülemüle kis madár lehetnék,
Mikor nékem tetszik, hozzád repülhetnék:
Gyönge két orcádra csókokat hintenék.
Gondolatim feléd szünetlen röpkednek,
Vágyó sóhajtásim hozzád törekednek.
Úgy bujdosom én itt, mint gilicemadár,
Ki bánat közt eped, ha párjától elvál:
Jaj, kesergi társát, zöld ágra nem is száll,
Csak sóhajtva nyög, mig párjára nem talál.
Az én életemnek szint így van most sora,
Mert bokros bubánat szüntelenül sujtja.
Mint a sebes esők, melyek partot mosnak,
Úgy gyötri szivemet a bánatok árja;
Emiatt keserves jajszót kiált én szám,
Mert többé nem látlak, szerelmes violám.
Istenem, istenem, szánd meg szenvedésem,
Szabadítsd honomba bús epekedésem,
Derítsd fel napomnak homályból világát,
Űzd el bús szivemnek epesztő fájdalmát!
Már megadózhattam számtalan vétkemért,
Elég számkivetést szenvedtem hazámért!
Te pedig, szivemből szeretett kedvesem,
Szíved fenekébe írd be ezen versem,
Ily távollétemben ne felejts el engem,
Míg majd karjaimban ujra ölelhetlek,
Majd örömhangokkal ujra tisztelhetlek.
Bézárom írásom végre ezen szóval:
Áldjon meg az Isten, kedves, minden jóval!
Kívánja szivéből:…