Népdal - Midőn ezen tollat veszem a kezembe

Midőn ezen tollat veszem a kezembe,
Kedves kis angyalom, te vagy az eszembe.
Mert tehozzád küldöm e pár sor írásom,
Mely jó egészségben találjon, kívánom.
Egyetlen virágom, szívem majd megreped,
Mikor eszembe jut forró szereteted.
Nem is felejtlek el, míg e földön élek,
És amíg testemből ki nem megy a lélek.
Most olyan vagyok, mint ősszel a falevél,
Mely elvál a fától, ha fújja hideg szél.
Most olyan vagyok, mint a gerlicemadár,
Aki a párjától messze, messzire száll.
Keresi hű párját, sehol sem találja,
Mert a kalitkába bele vagyon zárva.
Kedves angyalom, tán rózsafán termettél,
Piros pünkösd napján hajnalban születtél?
Ha közelebb volna orcád szép virága,
Bús szívemre tűzném égő bokrétának.
Kedves kis angyalom, gyönyörű virágom,
Rajtad kívül nem kell senki e világon,
Mert téged, kedvesem, nem tudlak feledni,
Míg a sötét sírom el nem fog temetni.
Utolsó utamon akik kürülálltok,
Az Isten áldása szálljon tireátok.
Szeretett testvérim, szívemből kívánom,
A jóságotokért az Isten megáldjon!
Tehozzád fordulok, drága kis galambom,
Egyetlen szerelmem, el kell már indulnom.
Tedd jól emlékedbe az én bús szívemet,
Mert egy gyilkos golyó eltalál engemet.
Ott lesz sok ifjúnak utolsó órája,
Hazájától távol gyászos kimúlása.
Nyújtsd felém, galambom, hófehér kezedet,
Hadd véssem szívembe a te szép nevedet!
Az kísér, bátorít mindenütt engemet.
Az Isten áldása legyen hát teveled!